2017. január 30., hétfő

A három szent főpap emlékünnepe

Szent Komnénosz Elek bizánci császár uralkodása idején (1081-108) nagy vita támadt a konstantinápolyi hívek között, hogy a januárban ünnepelt három főpap: Nagy Szent Bazil, Hittudós Szent Gergely és Aranyszájú Szent János közül ki a nagyobb. Minden vitatkozó félnek megvolt a maga érve az általa tisztelt szenteket illetően. Egyiket ékesszólásáért, másikat gondolatainak mélységéért, harmadikat önmegtagadó életéért tartották nagyra. A vitát maguk a főpapok zárták le. Álmában megjelentek Euchaita János metropolitának, és kifejezték, hogy ők Isten előtt egyformán nagyok. Rendeljen el azért számukra egy közös ünnepet. Ez az ünnep valóban elrendeltetett, és lo84 óta Ünnepeljük közösen a három szent főpapot, mint „az apostolokkal egyrangúakat” és a világmindenség tanítóit.


Szent Barsimacus     vértanú, püspök


SZENT BATHILDIS özvegy
*Britannia +Chelles kolostora, Párizs mellett, 680 körül, január 30.
Bathildis életét a 7. század mozgalmas frank történetének hátterében kell szemlélnünk, hogy egyáltalán megértsük: Klodvig birodalma széttöredezett, a Meroving nemzetség ereje kiégett. Az öntudatosodott frank nemesség egyre erősebb lett, és a király hatalmának visszaszorítására törekedett. A két hatalom között a majordomusok[3], a korszak voltaképpeni urai gátlástalan politikát folytattak. A frank hierarchia veszélyes játékba bocsátkozott; voltak olyan egyházfejedelmek, akikről valamivel később rémülettel eltelve írta Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.) Gergely pápának: ,,A püspöki székben kapzsi laikusok vagy simóniás papok ülnek''. A nép jámborsága is ijesztő mértékben külsőségessé vált, elvadult, babona és primitív csodavárás torzította el. Annál fényesebben emelkednek ki ebből a sötét háttérből a kor szentjei. Közéjük tartozik Bathildis is.

Származása homályos. Egy régi életrajz arról tudósít, hogy angolszász leány volt, akit kalózok hurcoltak el, majd eladtak egy galliai rabszolgapiacon. Erchinoald udvarában szolgálóként nőtt fel és feltűnő szépségűvé virágzott ki. II. Klodvig király meglátta, megtetszett neki és 649-ben feleségül vette. Nyolc éven át foglalta el férje, Neustria és Burgundia ura mellett a fő helyet. Hallatlan szerencséje nem zavarta meg az egykori szolgálót. Az angolszász hadifoglyok iránti szeretetre méltó gondoskodásával bebizonyította, hogy nem felejtette el, s még kevésbé akarta megtagadni származását. Bathildis három fiúval ajándékozta meg II. Klodvigot, s ezek később egymás után királyok lettek. 657-ben meghalt Klodvig, Bathildis pedig átvette az uralkodást a még kiskorú hercegek helyett. Hét évig viselte a koronát olyan országban, amelyet rémséges hatalmi küzdelmek rendítettek meg. Sikerült megőriznie az országot -- bár csak rövid időre -- az összeomlástól, megmentenie fiai örökségét és védekeznie az engedetlen nemességgel szemben. Mindenekelőtt a Neustriától való elszakadásra törekvő Burgundiában kellett levernie véres felkeléseket. Lyonban a zavargások közben kivégeztek kilenc püspököt, akik a burgundiai lázadás vezérei voltak. Bathildis ezekben a zavaros időkben, amelyeket a történelem még ma sem tud minden részletében megvilágítani, Ebroin segítségére támaszkodott. Ez azonban később ellene fordult, ő pedig 664-ben vagy 665-ben -- miután legidősebb fiát nagykorúsította -- visszavonult az uralkodástól, és belépett Chelles általa alapított kolostorába.

Valószínűleg inkább a politikai szükségszerűségek kényszerét követte, mint szabad döntését, de ha már egyszer elhatározta magát a belépésre, igent mondott minden következményével együtt. Nem vett igénybe semmi kiváltságot, amely őt mint egykori királynőt megillette volna, hanem az ott töltött tizenöt év alatt Szent Bertilla (+705 körül) apátnő vezetésével a nővérek vezeklő, imádságos és kemény munkával teli, szigorú életét élte. Jól mutatja nagyságát, hogy az egyszerű életbe való visszatérés éppen olyan tökéletesen sikerült számára, mint a királynői élete. Nem valószínű, hogy egy politikailag ennyire tehetséges, okos és energikus asszonyt sohase fogott volna el a hatalom kísértése, de legyűrte.

Kortársai számára Bathildis szentsége megnyilvánult már az Egyház rendjéért -- például a simónia ellen -- vívott harcában, és az Egyház iránti pazarló bőkezűségében is. Mindenekelőtt Corbie és Chelles később oly híres kolostorának megalapításával lépett be a történelembe. Ez az adakozókészség egymagában nem elegendő, hogy szentnek tekintsük a királynőt. Az adományozás és alapítás gesztusa a legkevésbé sem szent Meroving királyoknak is sajátja volt, egyszerűen a fejedelmi reprezentáció kötelezettségeihez tartozott. Valamivel többet szeretnénk tudni Bathildis személyes jámborságáról. Külső élete eléggé érdekes; üstökösként bukkant fel a homályból, rövid időn belül a legnagyobb történelmi jelentőség fényében izzott fel, majd elsüllyedt egy kolostor rejtettségében. Nem könnyű azonban a források által nyújtott szűkös adatokból feltárni, hogy milyen volt belső élete.

A szolgáló, királynő és nővér szentségének titka az, hogy élete fordulóin őszinte engedelmességgel adta át magát Isten akaratának. Korai életrajza közöl egy epizódot, amely világosan bizonyítja ezt a magatartást. Bathildis özvegyként is pompás öltözetekben jelent meg ékszerekkel díszítve, amelyek készítéséhez annyira értettek az ő korában, és amelyeket nagyon szeretett is. Szent Eligius (588/90--660) püspök, akit Bathildis nagyon tisztelt, röviddel a halála után egy klerikusnak látomásban megparancsolta, hogy feddje meg a királynőt hiúsága miatt. Bathildis első válasza önigazolás és védekezés volt: úgy gondolja, ezzel a megjelenéssel tartozik a helyzetének. Utána azonban egy nagyszerű gesztussal letette ékszereit, megparancsolta, hogy készítsenek belőlük ereklyetartót, és soha többé nem viselt sem aranyat, sem drágaköveket.

Hívő bizalmát látomása fejezi ki: úgy látta, hogy a kolostor Szűzanyaoltáráról fényből szőtt létra emelkedik fel az ő számára és elér Isten trónusáig. Bathildis 680. január 30-án halt meg; Chelles-ben temették el. Amikor a sírjánál történt sok csoda arra késztette Jámbor Lajost, hogy 833-ban felnyittassa a sírt, a szent testét épségben találták. Ekkor a király értékes koporsóba helyeztette. [3] major domus (latin ,,háznagy''): eredetileg a királyi udvartartás élén álló tisztségviselő a korai középkori Nyugat-Európában. A majordomusok később a leghatalmasabb földbirtokosokká váltak.


Szent Hyppolit és vértanútársai

Szent Kenszorin II. Claudius császár uralkodása idején első hivatalt töltött be. Feljelentés alapján az ítélőszék előtt állva, bátran megvallotta keresztény hitét. Ezért börtönbe zárták. Ott sok csodát tett sőt még halottat is feltámasztott. Azok a katonák, 20-an, akik látták ezt, hittek Krisztusban, ezért mindnyájukat lefejezték.

Ugyancsak feljelentették keresztény hite miatt Chrisiát, a boldogságos szüzet. Különféle kínzások alá vetették, és végül nyakára követ kötve a vízbe fullasztották. Szent Szabint szintén megkínozták hite miatt, a kínzások közt adta vissza lelkét Istennek. Mindezekről tudomást szerzett Hyppolit Róma püspöke. Idős kora ellenére elment a helytartóhoz és szóvá tette embertelenségét. A helytartó szolgái kiverték szemét és más kínzások után, kezeit és lábait összekötözve a tengerbe dobták. Mindnyájan 269-ben szenvedtek vértanúságot Krisztusért.


MARISCOTTI * SZENT JÁCINTA szűz, III. r. (1585-1640)
Viterboi Szent Jácintának is nevezzük, mert ott született gazdag szüloktol. Vallásos nevelésben részesült, de serdülo korában kituntek hibái. Szeszélyei és túlzott önállósága miatt feszültté vált a család légköre. Apja ezért úgy látta jónak, ha leánya belép a helybeli reguláris ferences novérekhez. Jácinta így lépett be a rendbe, igazi hivatás nélkül. A maga módján élte a szerzetesi életet. „Rangom szerint próbálok élni” - vallotta. Szobaberendezésén, ruházatán, látogatók fogadásán mindez tükrözodött. Jó 10 év múlva betegségbe esett. Úgy adódott, hogy ferences gyóntatója szobájában kereste fel, hogy meggyóntassa. Mikor azonban körülnézett, annyira megütközött a fényuzésen, hogy nem is akarta gyónását meghallgatni. Jácinta megdöbbent. „A mennyország - mondta a páter - nem azoké, akik kevélyek és a hiúság rabjai.” „Atyám! - kérdezte a novér akkor én nem remélhetem, hogy üdvözülök? Azért jöttem a zárdába, hogy elkárhozzam?” „Hogy elnyerd az üdvösséget - volt a felelet -, változtasd meg életedet, tedd jóvá a botrányt, amit okoztál.” Jácinta erre megtért. Példaadó ferences életet élt, úgyhogy késobb rábízták a novíciák képzését és a tanuló növendékek igazgatását. Csupa türelem, kedvesség volt, nem feledte saját gyarlóságát: megérto tudott lenni mások tökéletlensége iránt. Szívesen foglalkozott a betegekkel, elhalmozta oket gyengédséggel, miközben maga kemény vezekléseket vállalt, hogy jóvátegye elozo mulasztásait. Apostoli tuz égett benne. Viterbo papságát rávette, hogy bevezessék a farsangi idoben a 40 órás szentségimádást. Békeszerzo tevékenységet is kifejtett a városban Szent Ferenc szellemében. Mély lelki életet élt, kora nagy misztikusaihoz hasonlóan. Csodákat és jövendöléseket is tulajdonítanak neki. 1640. jan. 30-án halt meg a viterboi kolostorban. Teste épségben maradt. Hibái ellenére a tisztaságot mindig megorizte. VI. Pius avatta szentté 1807-ben.
Páduai Szent Antal tanítása a bunösök megintésérol: „Salamon mondja a Prédikátor könyvében: A bölcsek szavai mint a tövisek... A tövis, amikor az elevenbe szúr, vért fakaszt. Éppen így a bölcs ember szavai kell, hogy a bunös szívét megsebezzék s onnét a könnyek vércseppjeit kisajtolják... A bunbánat könnyei a lélek vércseppjei.”

Imádság:
Istenünk, te Szent Jácinta szüzet szereteted tüzével lángra lobbantottad és az állandó önmegtagadás példájává tetted; közbenjárására add, hogy buneinket megsiratva folytonosan a te szeretetedben éljünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Teofil vértanú

Teofil Konstantinápolyban született és nevelkedett. Az arabok támadásai idején a hadsereg vezetője lett. Ebben a minőségben Isten segítségével és személyes bátorságával sok csapást mért az ellenségre. Egyik alkalommal azonban az arabok fogságába került. Az uralkodó elé kerülve, az megkedvelte őt, és igyekezett rábeszélni, hogy tagadja meg keresztény hitét. Mivel ebbe nem egyezett bele, 4 esztendőt át a börtönben tartották. Egy vallási ünnepük alkalmával kényszerítették őt az arabok, hogy vegyen részt azon. Mivel ezt megtagadta, fejvesztés által nyerte el a vértanúságot 784-ben.


Szent Martina     szűz, † 226       


Szent Zenon atya


Szentünk Pontuszból származott gazdag szülőktől. Fiatal korában, a hadseregben szolgált, a császári parancsok kézbesítője volt. Valens császár halála után elhagyta a világot. Antiochiába ment, ott az egyik hegyen talált egy barlangot. Negyven éven keresztül élt benne teljesen egyedül, szigorúan élve, hetente vasárnaponként ment el a templomba, hogy a Szent Titkokban részesüljön. Étele, itala, ruházata, barlangja a legegyszerűbb volt. Egyedüli drágaságai a megvásárolt könyvek voltak. Szegényes holmiját halála után Sándor antiochiai püspök kapta, hogy ossza szét a szegényeknek. Elhunyt az V. száz kezdetén.