2017. január 14., szombat

A sínai és raithi vértanú atyák

A mai napon arról emlékezünk meg, hogy a Sínai hegyen levő barlangokban vezeklő atyákat, és a Vörös tenger mellett, közeli a Sínai hegyhez a Raithiban vezeklő atyákat kétszer is megtámadták a szaracénok és a blemmiánok, az egyik arab törzs tagjai. Az itteni vezeklő atyák angyalokhoz hasonló életet éltek. Elvonultságban, vezeklésben éltek egész héten át, vasárnap gyűltek össze Liturgiára, aztán újra visszatértek barlangjaikba. Egy alkalommal Ammoniosz egyiptomi szerzetes látogatta meg őket. Szemük láttára tört rá a Sínai hegyi atyákra az előbb emutett pogány sereg, és 40 Sínai atyát öltek meg a Hóreb hegyén. Ugyanakkor öltek meg a Raithi pusztában 39 vezeklő atyát. Ez 300-11 körül történt. A két helyen szerzetesi életet élő atyákat másodszor a V. században ölték meg. Ennek szemtanúja Nilus szerzetes volt.


Szent Félix (Bódog)     áldozópap, vértanú, † 256       


Szent István atya


István már fiatal korától nagy vonzódást érzett a szerzetesi élet iránt. Sok kolostort felkeresett Palesztinában, hogy megismerkedjen életükkel. Az imádságban és munkában mindenütt kivette a részét. Később Konstantinápolyba került Szent Germán pátriárkához. Sokban segítette tanácsaival a főpapot. Később a Khinolavka kolostort alapította meg Bithiniában, Khalkedon közelében. Sok szerzetes gyűlt köréje, akiket ő oktatott a keresztény tökéletességre. Előre megtudva halálának idejét békében halt meg a VIII. században.


Szent József atya

A Raithi pusztában élt vezeklő életet. A lelki tökéletesességnek olyan nagy fokát érte el, hogy imádság közben fényességtől ragyogott. Gelasiosz nevű tanítványának előre kijelentvén halála idejét, békében hunyt el a IV. században, mielőtt a Sínai hegyi atyákat megölték.


Idősebb Szent Makrina özvegy, † 340       


Szent Malakiás     próféta, † Kr. e. ~400       


Szent Nina Gruzia felvilágositója


Juvenál jeruzsálemi pátriárka testvérének leánya volt. Ifjúságától fogva egész szívével megszerette Istent. Szomorkodott azok miatt, akik még nem jártak az igaz vallás útján. Miután édesapja pusztalakó szerzetes lett, édesanyja pedig a diakonisszák közé lépett, nevelésre egy istenfélő időshöz került. Nevelőnője sokat beszélt neki Ibériáról, a mai Grúziáról, ahol az emberek még nem ismerik Krisztus világosságát. Ezért nagyon kívánta ezt az országot felkeresni és megtéríteni. Kívánsága teljesült. Egyik hagyomány szerint a Dioklécián cszászár üldözése alatt került oda, hogy megmeneküljön. A másik hagyomány szerint a grúzok fogságába került. Ibériában Nina a királyi szőlészetek egyik asszonyánál lakott. Nagyon hamar megismerték őt, mert általa sok csodás dolog történt. Csodái közben hirdette nekik az igaz Istent. Szavára sokan hívőkké lettek. Nina Marián grúz királyt is megtérítette a pogányságból. Konstantinápolyból püspök és papok jöttek Ibériába, templomok épültek és majdnem egész Grúzia keresztény lett. Nina, kerülve a világi dicséreteket, elvonult egy hegyre és ott élt egy ideig, hálát adva mindenért Istennek. Aztán, elhagyva magányosságát, Kachatiába ment, és ott keresztény hitre térítette Szófia királynőt. Szent Nina békében hunyt el 335. év január 14-én. Sírja fölé Marián király felépítette Szent György nagyvértanú tiszteletére a templomot.


PORDENONEI BOLDOG ODORIK misszionárius (1285-1331)  
Friulinak is nevezik, mert Pordenone Észak-Olaszországban, Friuli tartományban van. A 13. század végén a Ferenc-rendben nagy misszionáriusok támadtak, ezek közt is egyik legnagyobb: Boldog Odorik. Misszionárius elodeinek példája ösztönzoleg hatott rá, amikor 1314-ben elindult arra a missziós útra, mely felülmúlta az eddigieket. 16 évig tartott ez a szinte állandó vándorlás, melynek útvonalát nyomon követhetjük: Velence-Trapezunt hajóút (a Fekete- tenger déli partjáig), Nagyörményország, Perzsia (Tebrisz), hajóút a Perzsa- öböltol Thana-ig (Bombay). Itt megtalálta Tolentínói Boldog Tamás és társai ereklyéit (1321-ben szenvedtek vértanúságot) s magával vitte oket Kínába. További útja: India partjai mentén Ceylon, Nikobar, Szumatra, Jawa, Borneo szigetek, Hátsó India (ma: Vietnam), Dél-Kína Kanton (ma: Honkong), Csuen-csu-fu, más néven: Zayton, ahol két ferences kolostort talált. Ide hozta a vértanúk földi maradványait. Majd több kínai városon (Fu-csu, Nanking, stb.) át végre eljutott missziós útja céljához: Kambalek-be (ma Peking), ahol találkozott Montecorvinoi János atyával. Természetesen a legtöbb helyen, ahol járt, hirdette az evangéliumot (bizonyára nagy nyelvtudással), késobbi becslés szerint kb. húszezer embert keresztelt meg. Kambalekben 1325-28 között tartózkodott. Háromévi apostolkodás után visszaindult, „rövidebb” útvonalon: szárazföldön: Mongólia-Tibet-Perzsia-Örményországon keresztül. Lehetségesnek tartják, hogy közben még a Szentföldön is járt. 1330-ban ért hazájába. A kambaleki nagykán kérésének is eleget akart tenni, hogy ti. hozzon magával rendtagokat missziós atyákat, azonban a kiállott fáradalmak, szenvedések megtörték erejét. Amikor pl. hazaért, övéi nem ismertek rá, úgy megöregedett. El akart menni XXII. János pápához is, de csak Pisa*-ig jutott el, ott ereje elhagyta. Visszatéroben Udinéba még Páduában annyi ereje volt, hogy tollbamondta úti élményeit (Relatio), amiket nagy érdeklodéssel olvasgattak Európában. Egy eset: a pogányok majdnem halálra kínozták egy helyen, de az Üdvözíto és Szent Anyja meggyógyították. Udinéban halt meg 1331. jan. 14- én. XIV. Benedek pápa (1750 körül) avatta boldoggá.
Egy 20. század eleji misszionárius írja róla:
„Odorik atya útja kiterjedettségében felülmúlja Szent Pálét, fáradalmai hasonlítanak Páléhoz, Xavéréhez. Világból való kimúlása pedig a rend alapítójáéhoz, Szent Ferencéhez, akit az Isten szolgálatában való kimerülés döntött a halálos ágyba.”

Imádság:
Istenünk, te megörvendeztetsz bennünket Boldog Odorik égi születésnapja
ünnepével. Add meg, kérünk, hogy azt a hitet, amelyet o fáradhatatlan igyekezettel hirdetett, állhatatosan megtartsuk és tettekre váltsuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Szabbás     érsek, hitvalló, † 1250       


Szent Teodul atya

Annak a Nilus atyának fia volt, aki a Sínai atyák megölésének szemtanúja volt. Atyjával együtt volt szerzetes a Sínai hegyen. Amikor a barbárok másodszor támadtak rá a Sínai és Raithi atyákra, ő is fogságba került. Arra kényszerítették, hogy mutasson be áldozatot a hajnalcsillagnak, amit ők istenüknek tartottak. Isten kegyelméből ettől megmenekült. Aztán rabként eladták, de az emesszai püspök kiváltotta és az egyházi rend tagjává tette. Később atyja itt talált rá. Mindketten visszatértek a Sínai hegyre, és életük utolsó idejét ott töltötték. Mindketten békében hunytak el az V. században.



Szent Vidor     vértanú, † 260