2017. március 31., péntek

Szent Adva és Benjamin vértanúk

Szent Adva az ifjú Teodóz császár életében élt (408-50.), és Perzsiában volt püspök. Szétrombolta a tűzimádó pogányok templomát, amiért a király elé vitték. Mivel nem volt hajlandó visszaépíteni, a király megparancsolta, hogy minden keresztény templomot romboljanak le. Utána üldözés következett a keresztények ellen. Első áldozata a sok kínzás után lefejezett Adva püspök volt. 30 nap múlva más keresztényeket is halállal büntettek, közöttük Benjamin diakónust is. Kezeibe és lábaiba hegyes karókat szúrva, karóba húzták 420 körül. Mindketten Szuza városában szenvedtek.


Szent Ákos (Akáciusz)     püspök és vértanú, † 250.   


Szent Ámosz     próféta   


Szent Apolló atya


Apolló 15 éves korában elhagyta a világot és a thébai pusztában telepedett le. Egy hegyen élt 40 éven keresztül. Isten intésére a közeli pusztába ment, és egy barlangot találva abban lakott. Az atya sok szerzetest gyűjtött maga köré, kolostort alapított Hermopolisz közelében, ahol 500-an éltek együtt. Elhunyt 395 körül.


Szent Balbina     szűz és vértanú, † 130.       


Szent Benjámin (Benő)     vértanú, † 424.   


Szent Hipát püspök


Hipát püspök a paflagóniai Gangrában élt és volt főpap. Buzgón védelmezte az igaz hitet, és harcolt a tévtanítások ellen. Egyike volt annak a 318 atyának, akik részvettek az I. nikaai egyetemes zsinaton, és elítélték Arius tévtanait. Buzgó életéért Istentől csodatevő erőt kapott. Gyógyította a betegeket, kiűzte a tisztátalan lelkeket az emberekből, és más módokon segített a beteg embereken. Konstanciusz császár Konstantinápolyba hívta, hogy űzze el tőle a számtalan kígyót. Onnan visszatértében Novatiosz tévtanító követői lesben álltak az úton, rátámadtak a szent főpapra, mint a vadállatok, és erősen megsebesítve őt, a folyó partjáról egy mocsárba dobták. Ellenségeiért imádkozva adta vissza lelkét Istennek 326-ban. Sírjánál sok gyógyulás történt.


Szent Hipát atya

Szentünk Frigiában született. Édesapja ügyvéd volt. 18 éves korában atyja megbüntette, ezért elszökött tőle és Thrákiába érkezett. Lelki atyja tanácsára Konstantinápolyba ment, hogy segítsen egy kísértést szenvedő embernek. Itt segített atyjának is. Haza engedve atyját két szerzetessel elment Kalkedonba és a Rufin kolostorban telepedett le. Ebben az elpusztult kolostorban igyekeztek rendet csinálni, és szerzetesként élni. Istentől csodatevő erőt kapott, amivel sok csodát tett az emberekért. Elöljáróvá választották, és 40 évig élt a kolostorban. Meghalt 446-ban.



EUCHARISZTIARÓL nevezett KLÁRA klarissza (1960-1984)
Zaire egyik kicsiny falujában született Astrid Mwanbule. 12 évesen nyerte el a keresztséget. 19 éves korában belépett a kabindai klarisszák közé. Családja tagjai le akarták beszélni. „Imádkozni akarok - mondta -, és hogyha kell, kész vagyok szenvedni is az én Uramért!” Jövobemutató szavak, melyeknek mélységét kezdetben maga sem fogta fel. A kezdeti években hozzá kellett szoknia, hogy más akaratát kövesse - eddig saját akaratát tette. 1982-ben letette elso fogadalmát. Egy év múlva egy orrpolip mutétnél felfedezik, hogy orr-rákja van, és semmi remény nincs a gyógyulására. A mutoasztalon mondta: „Uram, fölajánlom neked életemet, hogy az emberek tehozzád térjenek örömben és szeretetben.” Ez a felajánlás igen titokzatos forrást nyit meg. Tízhónapnyi szenvedés következik egyetlen zokszó nélkül, csak a dicséro és közbenjáró ima hangzik ajkairól, és fogadja azokat, akik ot meglátogatják. Vak, féloldalt béna, arca teljesen eltorzult, de szelíd marad, és így megy Isten országa elé annak kíséretében, amit o „rák testvérnek” nevez. Szent Ferenc példájára kevéssel halála elott elénekelte: „Áldott légy Uram, novérünkért, a testi halálért.” 1984. ápr. 1-én halt meg - 24 évesen, mint Kis Szent Teréz. Példája kisugárzása egyre növekszik.Még túl közeli halála ideje ahhoz, hogy esetleges boldoggá avatásáról biztosat mondjunk.
Klára novér életfelajánlása és hosiesen viselt szenvedése emlékeztet Lisieuxi Szent Teréz életfelajánlására:
„Hogy tökéletes szeretetben élhessek, A TE IRGALMAS SZERETETED EGÉSZEN ELÉGO ÁLDOZATÁUL AJÁNLOM FEL MAGAMAT, és azt kérem, eméssz el engem maradéktalanul,… hogy a Te Szereteted vértanúja lehessek, ó Istenem! Azt kérem, hogy ha majd ez a vértanúság alkalmassá tesz arra, hogy elotted megjelenjek, ebbe haljak bele, és a lelkem késlekedés nélkül szárnyaljon a Te IRGALMAS SZERETETED örök ölelésébe.”

Imádság:
Istenünk, te boldogemléku Klára novért arra indítottad, hogy Szent Klára rendjébe lépjen s életét áldozatul ajánlja fel Istennek felebarátai megtéréséért. Példája serkentsen minket Isten akaratának készséges teljesítésére. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Kornélia     szűz és vértanú, † ~300.   

2017. március 30., csütörtök

Boldog Amadé     hitvalló, † 1472.       


Szent Eubula


Eubula Szent Pantaleimon édesanyja volt. A III. században hunyt el, mielőtt még fia vértanúhalált szenvedett volna.


Szent Guidó     hitvalló, † 1046.   


Lépcsős Szent János atya

Születésének helyét nem jegyezte fel senki. Gyermekkoráról sem tudunk semmit. 16 éves volt, amikor elhagyta hazáját és a Sinai hegyre jött. Ezen a területem egymást érték a kolostorok és szerzetestelepek. János is belépett az egyikbe, és 4 évig élt benne. Miután elsajátította a szerzetesi élet szabályait, a 20 éves ifjú a Sinai hegy lábánál kezdett remete életet élni. Először egy kunyhóban, később egy barlangban töltött el 40 esztendőt. Imádsággal, kézimunkával élte igénytelen életét. Sokan keresték fel, és ő mindenkit szívesen fogadott, ellátta a szükséges tanácsokkal. 60 éves korában a szomszéd kolostor lakói elöljárójukká választották. Csak nehezen vállalta el. Vezetése alatt a kolostor lakói nagy előhaladást tettek a lelki életben. Amikor érezte, hogy közel van a halála ideje, megvált a kolostortól, régi barlangjába tért vissza, és a szentek halálával halt meg 70 éves korában 649. március 30-án. Egy barátja kérésére megírta saját tapasztalatai alapján a lelki élet szabályait az „Égbe vezető lajtorja”címén ismerjük. Innen kapta a lépcsős, lajtorjás vagy görögösen Klimakhosz János nevet.


Hallgatag Szent János

János 18 éves korában lett szerzetes. 28 éves korában megválasztották Köln püspökévé. Tízéves püspökség után titokban elhagyta lelki nyáját, és belépett a Megszentelt Szent Szabbász kolostorába, mint újonc. Szent Szabbász pappá akarta őt szenteltetni, de feltárta előtte püspöki voltát. Ettől kezdve úgy élt szerzetesi életet, mint befalazott hallgatag. Késő öregségben halt meg 557- vagy 558-ban.


Szent Joás próféta

A próféta Szamáriából származott. Megrótta Jeroboám királyt a bálványimádás terjesztéséért. Tőle való visszatértében bement egy hamis próféta házába, Isten tilalma ellenére vele étkezett, aztán útközben egy oroszlán megölte. Cselekedeteit a Királyok I. könyvének 13. fejezetében olvassuk.


CASORIAI* BOLDOG LAJOS (1814-1885)
Nápoly közelében, Casoria helységben született. Elobb asztalosinas volt, aztán lépett be 18 éves korában a ferencesekhez. Pappá szentelése után a klerikusokat tanította filozófiára, fizikára, matematikára. De hivatása igazában nem ez volt. 1860 és 1880 között Nápolyban bontakozott ki kulturális és szociális tevékenysége. Elobb a szegények számára gyógyszertárt létesített, majd afrikai fiúk és lányok részére kollégiumokat alapított, hogy ott misszionáriussá neveljék oket. Más házakat is létesített árvák, vakok, süketnémák, aggok, zarándokok számára. Mindenütt, ahol szükséges volt enyhíteni a nyomort, ott volt. Hogy alkalmas társakat nyerjen, megalapította a Karitász Testvérei (Bigi* - szürkék) testvérületét és a Szent Erzsébet Novérei (Bigie*) társulatát. 1832- ben, Szent Ferenc születése 700. jubileumán ötezer szegényt vendégelt meg. Valaki kérdezte: honnan szerezte mindezekhez a pénzt. „Azt nem szabad tudni!” - volt a válasz. Igen nagy volt az isteni gondviselésbe vetett bizalma. Megértette a kor szükségletét. Szociális irányú muködése kezdetén elment IX. Piusz pápához. „Szentséges Atyám - mondta - jön a forradalom: mitévo legyek? Bezárjam magam cellámba, hogy ott imádkozzak, vagy a tuzfészekbe vessem magam, hogy cselekedjek?” És IX. Piusz azt válaszolta: „Menj vissza, Szent Ferenc fia, Nápolyba, lépj ki celládból és vesd magad, amint mondod, a tuz közé, hogy cselekedj. Használd fel az ellenségeket is, hogy jót muvelj és Isten elott érdemed lesz.” Lajos atya eszerint járt el. Értett ahhoz, hogyan szerezze meg elokelo emberek, írók, költok, politikusok barátságát. A hit és tudomány összehangolására tudományos akadémiát alapított, ahova meghívott nemcsak hívoket, hanem hitetleneket is. La Carita* elnevezéssel folyóiratot is alapított 1864-ben, melybe kiváló írók is írtak. A liberálisokhoz, szabadkomuvesekhez is megtalálta az utat. „Ha beszélünk velük - mondta -, sok félreértést szétoszlatunk, és mindig nyerünk valamit!” „A 19. század Szent Ferencének” nevezték. Boldoggá avatása 1993. ápr. 18-án történt a ferencesek és a nápolyi hívek tömeges részvételével. Köszöntelek, Boldog Casoriai Lajos, egyedülálló tagja Szent Ferenc rendjének, Krisztus szeretetének lánglelku tanúságtevoje!”- köszöntötte ot II. János Pál pápa.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Lajost a szeretet muveinek alapítójává s az értelmiségiek apostolává tetted. Add, hogy mi is megértsük korunk szükségleteit, s fáradozzunk felebarátaink földi és örök jólétéért. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Zoszimász püspök

Szentünk szüleinek buzgó imádságára született. Gyermekkorától Szent Lukács kolostorába adták. Elérve az érett kort, és előrehaladva az erényekben, Szent Lukács sírjának őrévé lett, aztán pedig diakónussá. Miután 30 évig élt a kolostorban, a kolostor főnökévé választották, aztán szirakuzai püspökké tették. Ebben a hivatásban kitűnt különös irgalmassággal mások iránt. Lelki nyáját szóval és példával kormányozta. Tizenhárom évi kormányzás után békében hunyt el 662 körül.

2017. március 29., szerda

Szent Auguszta     szűz és vértanú, † ~300.   


Szent Barakiz     vértanú, † ~340.   


Szent Bertold     remete, † 1142.   


Szent Cirill vértanú


Szent Cirill a föníciai Iliopolisz városának volt diakónusa. Nagy Konstantin császár idejében ő is sok pogány templomot és bálványszobrot semmisített meg. Ezért elfogták, megölték, és saját fogaikkal marcangolták a kínzók Cirill belső részeit. Ez is IV. század közepén történt. Ebben az időben szenvedett még Azkalonban és Gázában sok keresztény vértanú.


Szent Eusztát hitvalló

Elhagyva a világ javait a szerzetesi életet választotta. Áldozópappá is lett. Ebben a hivatásban sok lelki örömet érzett, és szüntelenül hálát adott Istennek. Hit, szeretet, alázatosság, szelídség és jótettek gyakorlásában telt el élete. Isten akaratából Bithinia püspökévé választották. Sok éven át kormányozta egyházát az apostolok hagyománya szerint. Amikor a képrombolás tanítása feltűnt, a szó fegyverével harcolt ellene. Sok különféle kínzás után számkivetésbe küldték. Sok évet töltve számkivetésben, sok viszontagságot tűrve el abban elhunyt a VIII. században.


Szent Guntlausz     hitvalló, † ~500.   


Szent János remete

János egy fiatal özvegyasszony gyermeke volt. Valószínűleg Dioklecián császár üldözése idején elrejtőztek egy lakatlan helyen. Az anya ott nevelte fel fiát, megtanította Isten törvényére és olvasni. Egy alkalommal egy istenfélő emberrel találkozva, magához hívta őt. Elbúcsúzva anyjától és testvérétől az egyiptomi pusztákba mentek, és ott egy üres kútban élt 10 éven keresztül vezeklésben. Elhunyt a IV. században.


Szent Jónás     vértanú, † ~340.   


VILLAMAGNA*-I BOLDOG LŐRINC (1475-1535)
Lőrinc a Marche tartomanytól délre eso Abbruzzo tartomány keleti felében, Villamagna-ban született. Errol a hegyes, dombos vidékrol alig akad ferences szentünk, boldogunk. Szülei nemes és köztiszteletben álló emberek voltak némi emberi gyarlósággal. Amikor ugyanis fiuk bejelentette, hogy ferences óhajt lenni, apja mindenáron le akarta beszélni. S amikor se a szép szó, se a szidalmak, fenyegetések nem használtak, fiát házi orizet alá helyezte. Lorinc azonban innen megszökött, s apja ellenére ferences lett. Fogadalma letétele után pappá szentelték s a környéken hirdette Isten igéjét szép eredménnyel. Szavával, jópéldájával sokakat segített az istenes életre. Amikor látták erényes, önmegtagadó életét, egyre inkább szentként emlegették. Lorinc olyan korban élt, mely az Egyház egyik legválságosabb kora volt: a reneszánsz egyes fopapjai, urai, sot szerzetesei lejáratták az Egyház tekintélyét. Ekkor lépett fel Luther: megszövegezte az új vallás tételeit (1517), a pápa kiközösítette (1520), Rómát a zömében protestáns hadsereg szörnyuségesen feldúlta (Sacco* di Roma 1527). Mindezek az események nem voltak ismeretlenek Lorinc elott, beszédeiben ki kellett térni rájuk. Feltuno, hogy két noi ferencest kivéve (B. Ludovica és Merici Szt. Angéla) ezidotájt nincs Itáliában más ismert ferences szent vagy boldog Lorincen kívül. Vannak szép számmal ferences szentek, boldogok, de a század második felében, már a katolikus megújhodás korában (pl. Alkantarai Szt. Péter). Lorinc halála igazi papi halál: Ortonában (szintén az Abbruzzo tartományban) egyik nagyböjti beszéde közben a szószéken rosszul lett, rá egy-két nappal meg is halt 60 éves korában. Évszázados tiszteletét XI. Piusz pápa hagyta jóvá.
„Jézus, minden gyötrodo lélek igaz java és édes vigasztalója, fordítsd szemedet szeretettel Róma felé. Tekints irgalommal Jegyesedre, mely ily nagy viharral küszködik: mennyi vérnek kell még folynia köztünk, ha a te áldó és megbocsátó Kezed meg nem állítja a vészt és helyre nem állítja a békét, egyetértést, mint a hajdani idokben, amikor még Egyházad alázatos és szegény volt.”
Savonarola imája a 15. század vége felé.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Lorincet lelki erovel ruháztad fel, hogy szerzetesi hivatása útjában a nehézségeket legyozze, s igehirdetésével s erényes életével sokak épülésére legyen. Add, hogy minket toled semmi kísértés vagy más viszontagság el ne tántorítson. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.


Szent Márk püspök


Márk Aretúzia püspöke volt, és nagy buzgósággal hirdette a keresztény tanítást a pogányok között. Nagy Konstantin császár idején hatalmat kapva, sok pogány templomot rombolt le, emiatt felkeltette maga ellen a pogányok haragját. A hitehagyott Julián császár idején Márkot kínzások alá vetették. Erényes életet élve, mindenkitől különleges elismerésben részesülve, egyedül ellenségei estek neki a legnagyobb dühösséggel. Egymást felülmúlva igyekeztek a szent idős embert kínozni. A kínzások között igyekezett megőrizni erejét. A város lakói, látva a szent öreg türelmét és állhatatosságát, megszelídültek vele szemben. Szabadon engedték őt. Ezután, meghallgatva keresztény tanításait, mindnyájan az igaz hit felé fordultak, és kereszténnyé lettek. Ez a IV. század közepén történt.

2017. március 28., kedd

Szent Guntrám     hitvalló, † 593.   


Szent Hilárion (Vidor) atya


Hilárion ifjú korától szerzetesi életet élt. Kitűnt szigorú és erényes életével. Szent életével felülmúlta szerzetestársait, ezért az áldozópapságot is elnyerte. A Helleszpontosz közelében levő Pelikit kolostornak lett főnöke. Sok csodát tett az emberekért, esőt imádkozott le, kártékony állatokat űzött el, segítette az embereket. Egyes híradások szerint a szentképek tisztelete miatt Izauri Leó, Konsztantinosz Kopronimosz és Örmény Leó császárok idején, nagycsütörtökön a katonák rátörtek a kolostorra, félbehagyatták az istentiszteletet, és 42 kiválasztott atyát megkötözve elvittek. A többi atyákat különféleképp bántalmazták, és a kolostort a templommal együtt rájuk gyújtották. A 42 kiválasztott atyát egy régi bányába zárták, és ott erőszakos halált haltak, feltételezik, hogy Hilárion is közöttük halt meg 754-ben.


Szent István hitvalló

István atya Örmény Leó képüldöző császár idejében (813-20.) élt. Gyermekkorától megszerette az erényes életet, szerzetessé lett, é s erényes élete miatt a Konstantinápoly Közeli Triglia kolostor főnöke lett. A képüldöző császár magához hívatta Istvánt, és kényszeríttette, hogy változtasson képtisztelő magatartásán. István ezt nem tette, sőt a császárnak szemére hányta istentelenségét. Állhatatossága miatt sok kínzás után száműzetésbe került, és meg is halt benne a IX. század második felében.


Kapisztrán Szent János     hitvalló*Capestrano, 1386. június 24. +Újlak, 1456. október 23.
János Dél-Itáliában, Aquila közelében, Capestranóban született. Atyja ,,északi báró'', minden valószínűség szerint német származású, mert a család később Tedeschinek, azaz Németnek nevezte magát. Az Anjou uralkodókkal költözött délre, és végül a nápolyi király hűbérese lett. A Nápolyi Johanna körüli bajok miatt sokat szenvedett a környék, és bizakodva tekintettek a határozott idegen úrra, azt remélték tőle, hogy megvédi a népet. De hamarosan életét vesztette, s ellenségei könyörtelenek voltak. János gyermekkorának egyik szörnyű élménye: a szeme láttára égették fel atyja várát.

János rendkívüli tehetségekkel volt megáldva, ezért egész fiatalon Perugiába küldték tanulni kora leghíresebb jogi karára. Közel tíz évig tanult. Tanulmányai befejezése után Nápolyi László rövidesen kinevezte a Nápolyi Vicaria, a királyság legfőbb bírósága elnökévé. Ezt a tisztet nem sokáig töltötte be, mert egy perben igazságtalan ítélet meghozatalára kényszerítették, s ez egy ember életébe került. Ekkor lemondott tisztéről, a király pedig Perugiába küldte bíráskodni. Huszonhat éves volt. Két év múlva egy kis időre a város kormányzója is lett.

Gyors karrierje és ragyogó állása birtokában eljegyzett magának egy nápolyi grófi családból való leányt, és ekkor fordulat következett be az életében:

A Perugia és Malatesta közti háborúban elfogták és börtönbe vetették. Megkísérelte a szökést, de ismét elfogták, és ekkor változott meg a lelke úgy, hogy később a megtérését látta benne. Teljesen szakított a világgal, felbontotta az eljegyzést, s belépett a ferences rendbe, mégpedig az akkor újonnan induló obszervánsok közé.

Minden tehetségét és erejét Krisztus ügyének és a ferences rend megújításának szentelte. Ezekben az évtizedekben ugyanis komoly küzdelem folyt azért, hogy a ferences rendnek legalább egy része a Szent Ferenc által adott szigorú regula szellemében éljen, és el ne veszítse minden hitelét az Egyház és a hívők előtt. János először személy szerint élte az ősi ferences életformát, majd törvényhozója lett az obszerváns irányzatnak. IV. Jenő pápával ő alkotta meg az obszerváns szabályzatot, és mindent megtett annak érdekében, hogy egész Európában meghonosítsa. Ahol csak megfordult, megreformálta a kolostorokat vagy új konventokat alapított, amelyek aztán az obszerváns szellemben éltek. S éppen ez az obszerváns mozgalom volt az, amely a hívők körében feléledő vallásos érdeklődést újra az Egyház hatáskörébe tudta vonni.

A konstanzi zsinat (1414--1418) végre megszüntette az 1378 óta tartó nyugati egyházszakadást, melynek következtében Európa -- legalábbis erkölcsi szempontból -- romhalmazzá vált. Senki sem tudta, mit is kell hinnie, melyik pápának kell engedelmeskednie, hisz harminc éven át legalább két pápát tudtak maguk felett az emberek. Ebbe a zűrzavarba a Sziénai Szent Bernardin (lásd május 20-án) és Kapisztrán Szent János által újra életre hívott vándorprédikátorság hozott megoldást. Itáliában feltűntek a kolduló és prédikáló barátok, és Kapisztrán János vitte ezt az életformát az Alpokon túlra. Az igehirdetésnek ebben a formájában szinte a semmiből, elölről kellett kezdeni mindent: a kereszténységet csak az ismerheti, aki maga hiteles formájában éli (ezért volt olyan fontos az obszervancia, a ferences ősi regula); enélkül minden teljesen hiábavaló, még a legszebb prédikáció is. Ez a felismerés és misszió volt a Kapisztrán-féle obszerváns reform lényege.

János negyven éven át prédikált, naponta legalább egyszer, s néha három óra hosszat. Ha valahol megjelent, eseményszámba ment. Városok és fejedelmek hívták meg. 1442-ben IV. Jenő megbízásából Burgundiába és Flandriába, 1451-ben Európa középső területeire ment, s mindig tizenkét testvér kísérte (név szerint ismerjük őket!), akik részben tolmácsai voltak, hiszen János mindig latinul beszélt, részben az írnok szerepét töltötték be. Olykor röplapokat is készített a husziták ellen Csehországban. Járt Olmützben, Passauban, Augsburgban, Würzburgban, Nürnbergben, Erfurtban, Jénában, Magdeburgban, Lipcsében, Boroszlóban, Krakkóban. Beszélt birodalmi gyűléseken Regensburgban és Frankfurtban. Magyarországi szerepéről később bővebben is szó lesz. S miközben inkvizítorként a hit tisztaságáért harcolt, vitatkozott és prédikált, állandóan keresték mint szentéletű tanácsadót is. Mindemellett összeszedett imádságos életet élt, amely alapot adott roppant széles körű tevékenységéhez.

Prédikációi egy része írásban ránk maradt, részben a hallgatók feljegyzéseiben, részben tőle magától. Állandóan a keresztény dogmatika lényeges témáiról beszélt, amelyek körül annyi zűrzavar volt a lelkekben. Stílusa egyszerű, de képekben nagyon gazdag.

Csodálatra méltó, hogy vándorprédikátor élete során honnan volt ideje az íráshoz. Egy 17. században összeállított római kéziratgyűjteményben írásai tizenkilenc kötetet töltenek meg! Írt a pápa főségéről és teljhatalmáról, a házasságról; magyarázta a ferences regulát, kommentárokat írt jogi szabályokhoz. Közben levelezett is, és e levelekből hétszáz meg is maradt.

A nép nemcsak prédikációit hallgatta, hanem csodálatos gyógyító erejét is felfedezte. Nincs is olyan szent, akinek még az életében oly sok csodájáról készült volna jegyzőkönyvszerű feljegyzés, mint Kapisztrán Szent János esetében. E csodatételei barátja, Sziénai Bernardin szentté avatása után kezdődtek Észak-Itáliában. Bernardin- ereklyéket hordott magánál, és ezeket helyezte a betegekre, akik meggyógyultak. János pedig a gyógyulást mindig Bernardin javára írta! Egy párizsi kódex közel kétezer ilyen gyógyulást sorol fel hely, személy, dátum és tanúk adataival!

E sokoldalú apostoli munka mellett különböző rendkívüli megbízásoknak is eleget tett, melyeket pápák és bíborosok bíztak rá. Így inkvizítorként kellett fellépnie a fraticellik ellen, akik jóhiszemű vallásos rajongók voltak, és nem vették észre, hogy a nemesség csoportjai eszközként használják fel őket hatalmi harcaikban.

János nagyon határozottan harcolt kora gazdasági életének rákfenéje, az uzsorakamat ellen. Gyakori volt ugyanis, hogy a kölcsön után hatvan százalékos kamatot követeltek, ami lehetetlenné tette a szegényebbek számára az életet, s falvak és városok váltak miatta polgárháború áldozatává. Mivel a plébániák alig tudták ellátni a hívők lelkipásztori gondozását, maguk a hívők alakítottak különböző testvérületeket. János a ferences harmadrendben Szeretetszövetséget és több kórházat is alapított.

Élete utolsó szakasza és hősies önfeláldozása Magyarországhoz kapcsolja. ,,A magyar rendek először 1452-ben hívták Kapisztránt Magyarországra Isten igéjének hirdetése végett. Mikor a frankfurti birodalmi gyűlésen Magyarország megsegítéséért küzdött, ígéretet tett, hogy személyesen is eljön hozzánk. Ekkor kezdte hangoztatni felismerését, hogy Magyarország megsegítésén múlik Európa és a kereszténység jövője a török veszedelem miatt. Írt a burgundi fejedelemnek, a pápának és a császárnak, hogy késztessék összefogásra az uralkodókat. Ő maga pedig elindult, hogy személyes jelenlétével lelkesítse a magyarokat a harcra, és megakadályozza egy magyar-török szövetség létrejöttét.''

,,1455 májusában a Zala megyei Lendva közelében lépte át a határt, és július elsején érkezett Győrbe, az országgyűlésre. Itt kapta kézhez az új pápa, III. Callistus levelét, amelyben megbízta, hogy hirdesse Magyarországon a török elleni hadjáratot. A spanyol származású pápa trónra lépésekor megesküdött arra, hogy kiűzi a törököt Európából, s ehhez Kapisztrán Jánosban és Hunyadi Jánosban megfelelő társakat talált. Július végén Kapisztrán János már egy szövetséges hadsereg tervét küldhette a pápának, amelyet Hunyadi javasolt. Ez sajnos csak terv maradt, de Kapisztrán János tovább fáradozott a minél szélesebb összefogás érdekében. Részt vett a budai országgyűlésen, majd augusztus végén Székesfehérvárra ment, innen Szegedre indult, hogy Hunyadival találkozhasson. Hunyadi azonban nem várta meg, mert ügyei Erdélybe szólították, ezért Kapisztrán utánament, s az esztendő hátralévő részét -- ekkor már hetven éves! -- ő is Erdélyben tölti, ahol az ortodoxok térítésén fáradozik.

Január végén a pápai követ, Carvajal bíboros Budára kérette, és február 15-én a budai vár templomában átadta neki a pápától küldött keresztet és a megbízást, melynek birtokában keresztes háborút kell hirdetnie a törökök ellen.''

Márciusban összehívták az országgyűlést, de a rendek csak április folyamán mozdultak meg, amikor híre jött, hogy a szultán Nándorfehérvár felé közeledik. Az ország főurai nem értették az idők jelét, csak Hunyadi, Carvajal és Kapisztrán fogta fel a helyzet súlyosságát.

Kapisztrán csak április 15-én indult el Budáról, hogy országszerte meghirdesse a keresztes hadat. Július másodikán már huszonkétezer fős sereg gyűlt össze, majd tíz nap leforgása alatt a száma hatvanezerre nőtt. Valamennyien János gyújtó szava és hite hatására indultak hadba. A kíséretében lévő Giovanni da Tagliacozzo megállapította: ,,Valóban ő volt az összes keresztesek igazgatója, vezére, bírája, kapitánya és parancsnoka''.

Nemcsak a sereg összegyűjtésében volt fáradhatatlan, hanem a harcban is. ,,Szent Magdolna vigíliájának estéjén már négy órája küzd a török sereg, hogy betörjön a várba. A harc kimenetele kétséges, hol az egyik fél szorul hátra, hol a másik kénytelen a nagyobb tömeg erejének engedni. A keresztesek önfeláldozása megzavarja a török hadrendet, kénytelenek csoportokra oszolva harcolni. De amikor a szultán pihent seregeket vet a harcba, a törököknek végre sikerül benyomulniuk a vár külső udvarába. Hunyadi katonái kétszer verik vissza őket, éjfél körül harmadszor is benyomulnak. Szilágyi Mihály már kétségbeesik, előkészületeket tesz a vár kiürítésére. Kapisztrán ekkor új kereszteseket hoz a várba, s a megerősödött magyar védők újra támadnak: kénbe mártott lángoló rőzsét és venyigét szórnak a törökökre, könnyen gyulladó anyagokat vetnek a sáncokba. A tűz a törökök ruháin rettenetes gyorsasággal terjed, rémületet kelt, zavart okoz, a török roham megáll, sőt megfordul, visszahömpölyög. Rövid időn belül elmenekül a várfalak alól az utolsó élő török is. A támadás meghiúsult, de azért Nándorfehérvár még nem szabadult fel; a török sereg nagyobbik része eddig még nem avatkozott be a harcba.

Másnap a Száva túlsó oldalán táborozó kereszteseket annyira feltüzelte az esti török támadás sikertelensége, hogy alig lehet féken tartani őket. Gúnyolni, átkozni kezdik a törököket. Sőt a délután közepe táján Kapisztrán, aki a szávai táborban tartózkodott, észrevette, hogy a keresztesek át-átszöknek a folyón, és nyilakkal támadják a török lovasságot. Kapisztrán attól tart, hogy meggondolatlanságukkal kockára teszik a tegnapi eredményt, ezért hívja őket vissza, integet, kiabál, de hiába. Ekkor csónakba száll és utánuk megy. A keresztesek pedig hozzáfutnak és kérik, vezesse őket harcba. Ekkor már nem lehetett tétovázni, mert csata alakult ki, és Kapisztrán határoz: ťKi a kezdetet adta, a befejezést is meg fogja adni!Ť -- kiált fel, és most már ő buzdítja támadásra a katonákat: ťEz a győzelemnek ama nagy napja, amelyet vártunk! Menjünk ellenük!Ť És merészsége megszerzi a legnagyobb győzelmet a magyaroknak.

A keresztesek legázolták a török hadállás balszárnyát, elfoglalták az ágyútelepeket. Visszaverésükre maga a szultán, Mohamed vezeti testőreit ellenük, de most már Hunyadi is a keresztesek segítségére jön. A törökök háromszor tettek kísérletet a támadás megállítására, Kapisztrán azonban lángoló arccal siet előre, s amikor óvatosságra intik, így kiált: ťAki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam és kerestem ezt az alkalmat!Ť

A szultán maga is harcol, de a keresztesekkel szemben most nem tudnak ellenállni. Elesnek legkedveltebb vezérei, elhull a janicsárok színe-java, maga a szultán is sebet kap, és katonái félholtan viszik magukkal.

Mikor másnap hírül hozták Kapisztránnak, hogy a török sereg elmenekült, könnyezett, és így kiáltott fel örömében: ťEz az a nap, melyet az Úr adott nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta!Ť'' (Az idézetek Lovass Gyula: Kapisztrán Szent János c. életrajzából valók a Hősök és szentek c. kötetből, Bp., 1941).

Amikor e győzelem híre Rómába ért, a pápa örök emlékezetül elrendelte Urunk színeváltozása ünnepét, augusztus 6-ra, és szokássá tette a déli harangszót.

Három héttel később meghalt Hunyadi, és október végén az újlaki kolostorban visszaadta lelkét Urának Kapisztrán János is. Testét itt őrizték mindaddig, míg a török hódoltság idején ismeretlen körülmények között nyoma nem veszett. 1690-ben avatták szentté. Ünnepét 1890-ben vették fel a római naptárba, március 28-ra. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-ben az ünnepet áthelyezték halála napjára, október 23-ra.


--------------------------------------------------------------------------------

A megtérést jelentő fogságát ő maga beszéli el: ,,Mérlegeltem, milyen magas a torony. Véletlenül volt éjjeli takaróm, s mivel késem nem volt, a fogaimmal hasogattam szalagokra. E szalagokból, bár hozzáadtam doktori jelvényemet is, annyi hiányzott a földig, amekkora a régi Szent István-szobor... Kezdtem leszállni ezen a szalagkötélen, de doktori jelvényem elszakadt, és én a földre estem, miközben a lábamon lévő bilincsekkel nagy zajt csaptam, és mivel a lábam is eltört, meg sem mozdulhattam. Észrevettek, elfogtak, s ugyanannak a toronynak a fenekére vittek, ahol lábszáram közepéig ért a víz. Derekamnál fogva lánccal a falhoz kötöttek, úgyhogy mindig lábon kellett állnom. Napi élelmem egy kis darab kenyérből és egy pohár vízből állt. Ilyen állapotban a harmadik nap éjjelén a természet nem tudott több ellenállást kifejteni. Elaludtam, és álmomban nagy zajt hallottam, amely felébresztett. Láttam a nap egy sugarát, amely a torony egész belsejét megvilágosította. Felemeltem a fejemet, hogy Istennek hálát adjak, s akkor magam fölött láttam egy ferences testvért, akinek a lábai át voltak fúrva. Amikor felemeltem a karomat, hogy megragadjam, hirtelen eltűnt. Mikor lehajtottam a fejemet, kopasznak találtam, miként most is látod. Akkor rájöttem, hogy az eltűnt testvér nem volt más, mint a mi atyánk, Szent Ferenc. Megértettem Isten akaratát, hogy hagyjam el a világot, és Neki szolgáljak.''

Alighogy jelentkezett a monteripidói kolostorban felvételre, kegyetlen próbára tették. A guardián azt kívánta tőle, hogy Perugiában, ahol oly sok sikerben volt része, alázza meg magát. Ismét csak ő maga mondja el: ,,Perugiába visszatérve püspöksüveget tettem a fejemre, amelyre felírtam életem összes bűnét és háttal ültem fel egy szamár hátára, hogy ezt a nyomorult, csalárd világot szégyenbe hozzam. Ily módon lovagoltam végig Perugia utcáin keresztül-kasul. A gyermekek versenyt dobáltak sárral és kővel, és valamennyien bolondnak tartottak.''

A guardián nem is járt messze az igazságtól, mert később a szent így vallott magáról: ,,Én büszkébb vagyok a sátánnál, de mióta ferencrendi testvér lettem, iparkodtam megfékezni magamat. Büszkeségem legyőzésére, amióta Perugiában időzöm, négy hónap alatt hétszázszor korbácsoltam meg magamat. Visszaemlékszem ugyanis, hogy büszke nyakamat csak akkor tudtam megalázni, amikor napjában hétszer korbácsoltam meg magamat.''

Mint vándorprédikátor nem annyira a szónak mesterfogásaival, mint életszentsége erejével vonzotta maga köré az embereket. Följegyezték, hogy Bresciában a városi hatóság ,,a polgárság nagy kísérete mellett lehozta őt a Szent Apollinarisról nevezett kolostorból a térre, ahol ötven közszolga állt őrségül mellette az előkelőségek tagjaival -- volt közöttük négy aranysarkantyús lovag is! --, hogy a nép agyon ne nyomja. Útközben ugyanis mindenki érinteni akarta, és próbálták habitusának legalább egy csücskét levágni, mintha csak Szent Péter lett volna''.

Az obszervánsoknak szóló szabályzat utolsó fejezetében így ír: ,,Fel tehát, harcosaim és testvéreim! Akár a hitetlenek földjén buzgólkodtok, akár a katolikusok országaiban szolgáltok az Úrnak, megvetvén a világ gyönyöreit, szent vággyal vágyódjatok az örök dicsőség babérjai után. Krisztus keresztjét átkarolva feszítsétek meg magatokat a világnak és a világot magatoknak. Vessetek le minden terhet és körülöttünk álló bűnt, az apostollal rohanjunk át az elénk állított harcon, szemünket csak hitünk szerzőjére és beteljesítőjére, Jézusra szegezvén!''

Egy nürnbergi polgár feljegyezte a szent napirendjét: ,,Hajnal előtt kel. Elmondja a matutinumot, a laudest, a primát és a terciát, ezután misézik. Ennek végeztével latinul beszédet intéz a néphez. Utána a tolmács, amennyire képes volt, lefordította a népnek, amit mondott. A beszéd végeztével visszatért rendjének kolostorába. A szexta és a nóna elvégzése után betegeket látogatott. Sokáig tartózkodott náluk, mindegyik fejére rátette a kezét, és hozzájuk érintette Szent Bernardin birétumát és vérét, s könyörögve imádkozott valamennyiért. Ezután ebédel. Végül fogadja azok látogatását, akik hozzá jönnek. Ezután elmondja a vesperást, és visszatér a betegekhez, ezeknél marad késő estig. Végül a kompletórium és más kedves imádságai elvégzése után nyugalomra tér. Nyugalma rendkívül rövid, mivel az álomra csak kevés időt szán. A Szentírás könyveinek tanulmányozására még szakít egy kis időt.''

Életrajzírói elmondják, hogy gyalog és mezítláb tette meg hosszú útjait. Ha aludt, ágya a puszta föld, vánkosa egy kő vagy egy darab fa volt. Három-négy órát aludt mindössze. Napjában csak egyszer étkezett, s akkor is oly keveset, mint egy gyermek. Húst harminchat éven át nem vett magához. Állandóan vezeklőövet viselt, s még pápai nuncius korában is térden állva szolgálta ki testvéreit.

A zimonyi táborba gyűlt keresztesekhez a következő beszédet intézte: ,,Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. Könnyen legyőznek minket, ha csak zsákmány után járunk; levernek minket a törökök, ha zsákmányért üldözzük őket. Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! Ha őket legyőzzük, mindaz, amit ellenünk idehordtak, a birtokunkba kerül. Legyetek bátrak a harcban, küzdjetek meg az ősi kígyóval, és megnyeritek az örök boldogságot! Gyónjátok meg bűneiteket, és a római pápa teljes bűnbocsánatot ad nektek! Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!!!''

A győzelem után, az újlaki kolostorban betegen, tudván, hogy nagy barátja és társa, Hunyadi már eltávozott az élők közül az Úrhoz, így kesergett: ,,Jaj nekem, mert hosszúra nyúlik zarándokságom ideje és megfosztattam minden reménytől... Miért tagadta meg tőlem Isten azt, hogy érte meghalhassak? Annyiszor voltam háborúban, a hitetlenek között kitéve a halálnak, és megmenekültem, s most tétlenül az ágyban, az ellenség kardcsapása nélkül halok meg!''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent János hitvallód által híveidnek győzelmet adtál a kereszt ellenségeivel szemben, kérünk, engedd, hogy közbenjárására a lelki ellenség minden cselvetésén győzelmet arassunk, és az igazság koronáját Tőled elnyerhessük!  


Szent Jónás és Barakiz vértanúk


Perzsiából származtak, és II. Szápor perzsa király uralkodása idején (310-31.) éltek. Egy alkalommal elhagyva helységüket Baravoch városába mentek. Ott 9 börtönbe vetett keresztényt találtak. Bátorították és erősítették őket, hogy maradjanak hűségesek a keresztény hithez. Ezért mindkettőjüket elfogták, és megkötözve három fejedelem elé vitték, akiktől sokat szenvedtek, mert nem akartak a Napnak, tűznek és a víznek áldozni. Először Szent Jónás szenvedett sok kínt. Végül mély gödörbe dobták, ahol meghalt. Sok kínt szenvedett a forró olajtól, végül, szájába forró szurkot öntöttek, így adta vissza lelkét Istennek. Vértanúságuk március 28-án történt 327-331. között. A többi keresztény egy nappal előbb halt vértanúhalált.


Szent MAILLÉ JANKA-MÁRIA III. r. (1331-1414) Jeanne-Marie de Maillé* forangú francia családból származott. 6 éves korában karácsony éjszakáján a Szuzanya megmutatta neki a Kisded Jézust. 12 éves korában szüzességet fogadott. Szülei és egyik nagybátyja ekkor már kiszemelték számra a leendo férjet: Robert de Sillé bárót. O azzal a föltétellel fogadta a házasság tervét, ha volegénye megígéri, hogy önmegtartóztatásban fog élni vele. Robert, aki gyermekkori pajtása volt, ebbe bele is egyezett. 1348-ban volt meg az esküvo. Békében, megértésben éltek, s mindketten buzgó segítoi voltak a betegeknek s egyéb rászorulónak. Janka ekkoriban lépett be a ferences III. rendbe. Közben a francia-angol háborúban Sillé báró súlyos sebesülést szenvedett, fogságba került és meghalt. A 31 éves özvegytol férje rokonai elvettek mindent, ami a házasság elott férjéé volt, így Janka anyjához volt kénytelen költözni. Övéi újból férjhez akarták adni, de o ellenállt. Tours-ba, Szent Márton városába költözött, s közel a ferencesek kolostorához egy szuk lakásban húzta meg magát. Életét ezentúl Isten és felebarátai szolgálatának szentelte. Szegényesen élt, vezekelt a bunösökért. A Szent Márton kórházban látogatta a betegeket, beszélt nekik Jézus tanításáról, erényekrol, a szentek példájáról. Egyesek mindezt nem jó szemmel nézték, bolondnak tartották, s valósággal elüldözték a kórházból. Egyszer valaki az utcán úgy hátbadobta egy kovel, hogy mozgássérült lett. Ferences lelkiatyja meg volt róla gyozodve, hogy Janka imádságos, misztikus lélek, talán csodatevo is, de független fouri hölgy, aki tartja a kapcsolatot rokonaival; tehát hagyta, hogy szabadon látogassa rokonait s eleget tegyen zarándok vágyának. Tours városa volt továbbra is a fix pont, ahova újra meg újra visszatért azalatt a 27 év alatt, ameddig özvegyként Tours-ban élt. Nagy gondja volt az Egyház egysége. Sok zarándokútja ezt a célt szolgálta. Beszélt VI. Károly királlyal is ez ügyben. Tours városban halt meg 82 éves korában. Halálakor arca visszanyerte fiatalos szépségét. Klarissza ruhában temették el a ferencesek templomában. IX. Piusz pápa 1871-ben avatta boldoggá.
II. János Pál pápa tanítása a kereszténység egységérol:
„A Szentlélekhez való huség belso megtérést és buzgó imádságot követel. Imádkozzunk azért is, hogy a jogos türelem, mellyel várjuk Isten idejének eljövetelét, ne változzon tétlen belenyugvássá a hitbeli szakadás fennálló helyzetébe.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Jankát arra késztetted, hogy szüzességét a házasságban is megorizze, özvegyen pedig az imának, jócselekedeteknek, zarándoklatoknak szentelje életét. Közbenjárására segíts bennünket, hogy földi zarándokságunk után a mennyei hazába jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Mallyai Szent Mária     szűz, † 1414.   


Szent III. Szixtusz     pápa és hitvalló, † 440.   

2017. március 27., hétfő

Damaszkuszi Szent János     egyházdoktor, † 749.    


Remete Szent János     remete, † 394.   


Szent János remete


A közép-egyiptomi Likopoliszban élt, fiatal korától az ácsmesterséget gyakorolta. 25 éves korában elhatározta, hogy elhagyja a világot. 15 éven át különböző kolostorokban élt szerzetesi életet, aztán, a magányosságot keresve, a várostól nem messze levő hegyre ment. Itt élt 50 éven át haláláig. Sohasem ment ki kunyhójából, a hozzá jövő emberekkel az ablakon át beszélgetett. 30 év után Istentől megkapta a jövőbelátás adományát. Ezzel több embernek megmondta jövendő sorsát, ami be is teljesedett. 90 éves korában halt meg a IX. század végén.


Szent Lídia    vértanú   


Szent Mánuel és Teodóz vértanúk


Mindketten a keleti vidékekről származtak. Amikor látták, hogy a pogányok mint adják át kínzásokra és halálos ítéletre a keresztényeket, elhatározták, hogy ők is Krisztus vértanúi lesznek önkéntesen. Elmentek vidékük kormányzójához, előtte keresztényeknek vallották magukat, és a kormányzót is igyekeztek eltéríteni a bálványimádástól. Ezért kínzások után lefejezték mindkettőjüket. A hely és idő ismeretlen.


Szent Matróna anya

Matrona egy Szalonikiben élő zsidó asszonynak volt a szolgálója. Már fiatal korától keresztény volt. Úrnője minden áron rá akarta venni, hogy térjen át az ő hitére, de Matróna nem akarta. Ezért úrnője gyakran erősen bántalmazta. Matróna azonban amikor tehette, keresztény templomba járt. Végül, a dühös úrnő bezárt a kamrába, lepecsételte az ajtaját, hogy senki ne juthasson be Matrónához. Isten azonban leoldotta kötelékeit, úrnője imádkozva talált rá. A harmadik esetben 4 napig volt börtönben étlen-szomjan. Úrnője, amikor újra szabadon találta, vastag bottal ütlegelte, és a félhalott lányt újra bezárta. Matróna itt adta vissza lelkét Istennek. Kegyetlen úrnője kidobta testét a város falán át. A keresztények felszedték, és tisztelettel eltemették. Ez a III. vagy IV. században történt. Később tiszteletére templomot építettek, és oda helyezték maradványait a VI. vagy a VII. században.


SALZBURGI SZENT RUPERT püspök
+Salzburg, 718(?) március 27.
Számos olyan ír szent van, akinek az ünnepét megünneplik vagy megünnepelték német nyelvterületen is -- sőt gyakran csak ott --, német szent viszont csupán egy akad, akinek az ünnepét a német nyelvterületen kívül csak Írországban ülik meg. Szent Rupert az, akit a salzburgi érsekség legfőbb védőszentjeként tisztel. Írországban Robertach néven ismert. Tiszteletének oka, hogy a kontinensen tevékenykedő írek barátja volt. Egyik utóda, az ír Szent Virgil, 774. szeptember 24-én Szent Rupert csontjait a Rupert által alapított Szent Péter-templomból átvitette az új, Rupertnek szentelt templomba, amely a püspök székhelye lett.

A Római Martirológium azt mondja Rupertről, hogy ,,a bajorok és noricumiak között csodálatosan elterjesztette az Evangéliumot''.

Hrodpert -- ahogy eredetileg hangzott a neve -- egy nemes frank nemzetségből származott, és a 7. század második felében Wormsban magas egyházi méltóságra jutott. Abban az időben azon fáradoztak a bajor Agilolfing hercegek, hogy a kereszténységet elterjesszék országukban. Theodó herceg Ruperttől kért segítséget. Rupert először küldöttek által akarta megállapítani, hogy adottak-e a termékeny munka feltételei. A híradás kedvezően hangzott; mindenekelőtt biztosra lehetett venni a hercegi ház támogatását. Rupertnek ünnepi fogadtatást készítettek Regensburgban; lehetővé tették számára, hogy a hercegségben illő helyet keressen a maga és társai számára tevékenységük központjául, és hogy templomokat állíthasson helyre (a korábbi hithirdetők alapításai gyorsan elpusztultak), és más szükséges épületeket, elsősorban bizonyára kolostorokat építhessen.

Egy későbbi hagyomány szerint Rupert messze túljutott az ország határain, a Tauernen át Karintiáig, ott azután szlávoknak prédikált, mielőtt állandó lakóhelyet választott volna. Történetileg bizonyos ebben a hagyományban, hogy Rupert lerakta a Kelet felé irányuló misszionálás alapjait.

Rupert a társaival együtt azon a helyen telepedett le, ahol a Fischbach beleömlik a Wallerseebe. Egy Szent Péternek szentelt kis templomot épített ott, amely később Szent Péter tavi temploma (Sankt Peter Seekirchen) néven vált ismertté. Theodó herceg később neki adományozta a régi római várost, Juvavumot határoló területet és a fölébe épített kastélyt. Juvavum áldozatul esett a népvándorlás kori viharoknak, omladékait gyom fedte, a római telepesek utódai szétszórtan laktak a vidéken. A város újra felépítését Rupert művének tekintik. A város peremén, a kastély lábánál egy nagyobb, hasonlóképpen Szent Péternek szentelt templomot emelt, s ennek kolostora és iskolája csakhamar felvirágzott; hozzá tartoztak azok az értékes sóbányák, amelyek után az újjáéledő város a ,,Salzburg'' nevet kapta.

Rupertet apátnak és püspöknek nevezik. A püspöki hivatal abban az időben sok helyen, sőt Írországban kizárólagosan, nem egy városhoz és egy egyházmegyéhez kötődött, hanem egy kolostorhoz. Úgy látszik, hogy Rupert a Szent Péter kolostor püspöke volt; Salzburg egyházmegyéjét csak több évvel a halála után létesítette Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.).

Rupert a Szűzanyának szentelt női kolostort is alapított (ma Nonnenberg), és unokahúga, Eintrud vezetése alá rendelte. Hogy előmozdítsa a papság kiképzését, hazájából tizenkét munkatársat hívott be; köztük volt a később szintén szentként tisztelt Chuniald és Gislar. A Szent Péter-kolostor közössége, amint Rupert életrajzából tudjuk, alapításától kezdve kitűnt a liturgikus napirend szigorú megtartásával, amely éppúgy volt ír, mint bencés hagyomány.

Rupert ,,az Úr feltámadásának napján'' halt meg, s ezt az írországi hagyomány szerint március 27-re teszik.

Rupertet püspökként, egy sóshordóval a kezében ábrázolják, s a környék bányászai védőszentjükként tisztelik.


Szent Sándor     vértanú, †~310.


SZABIN testvér (1885-1931)

A Szatmár megyei Vállaj községben született sokgyermekes, szegény családban. Családi neve: Scheibl János. Már 5 éves korában a Szuzanya megjelenésével tuntette ki, ettol kezdve szinte éhezte és szomjazta az Istenközelséget, a vallásról szóló tanítást; kereste a magányt, ahol sokat imádkozott. 6 elemi iskola elvégzése után komuves-tanonc, majd segéd lett. Társai közt és családjában buzgón apostolkodott. 18 éves korában a Szent Szuz hívta, lépjen be Szent Ferenc rendjébe. 1913. januárjában Gyöngyösön magára öltötte a ferences ruhát a Kapisztrán Provinciában. Mint terciárius szakácsként tevékenykedett, szabad idejét a templomban vagy cellájában imával töltötte. 1915-ben katonának hívták be: négy fronton is szolgált szakácsként. Itt is megorizte vallásosságát. Romlott társai bunbe akarták csalni, o azonban a leghatározottabban ellenállt. 1918-ban visszaérhetett a kolostorba. Titkon a papság után vágyódott, de errol lemondott egy nagybeteg klerikus társa javára, aki meg is gyógyult, s késobb pap lett. Sokat imádkozott és vezekelt a bunösökért. A novíciát és a fogadalomtétel után 1923-tól rendkívüli kegyelmi adományokban volt része, pl. amikor tífuszos betegként az ágyat orizte, eljött betegágyához Krisztus ot megvigasztalni. Több éven át alamizsnagyujto volt a környéken, mindenütt buzgó apostoli tevékenységet folytatott, s papok és hívek szentnek tartották. 1924-ben édesanyjának írt levelében reménykedik, hogy Kínába, misszióba mehet majd, s vágyakozik a vértanúság után. Ünnepélyes fogadalma letétele után, 1929 tavaszán jelentkezik misszionáriusnak, s osszel, öt társával elindul Kínába, „hogy magát égo áldozatul felajánlja Istennek a lelkek megmentéséért”. 15 hónapig tevékenykedik a hankowi misszióban, s 1931. márc. 28-án váratlanul befejezi életét. Az elozo napi orvosi vizsgálat semmi különös betegséget nem tud megállapítani, rendtársai véleménye, hogy a benne lobogó isteni szeretet tüze emésztette fel fiatal életét. Életszentségérol tanúskodnak rendtársai, ismerosei, a halála után történt rendkívüli megtérések, gyógyulások - és P. Oslay Oswaldnak róla írott könyve (1934). Kár, hogy boldoggá avatási eljárása nem indult meg.
1924-ben szüleinek írt levelében kifejezi vágyát a vértanúság és a kínai miszszióba
jutás után:
„Jó Anyán, ha tudná, mi vár rám! …nem bírná el… Vértanúi pálma után áhítozom! S akarom embertársaimat jobban szeretni, mint önmagamat! Ezt tanulom Szent Ferenc Atyánktól és megfeszített Jegyesemtol!”

Imádság:
Istenünk, te Szabin testvért arra választottad ki, hogy környezetében apostolkodjon s a kínai misszióban életét égo áldozatul áldozza a lelkek megmentéséért. Add, hogy példáját követve mi is mások elott jótetteinkkel világoskodjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

2017. március 26., vasárnap

Szent Gábor főangyal emlékezete

Egyházunk ma a tegnapi ünnep egyik szereplőjének rendel ünnepet. Nevének jelentése: Isten ereje. Ő egyike annak a hét szellemnek, akik a szentek imádságát ajánlják fel és készen állnak, hogy az Úr fönséges színe elé lépjenek (Tób. 12,15.). Gábor főangyal az emberek üdvösségének szolgálatában a különleges hírnök szerepét tölti be, és Isten mindenhatóságának szolgája.


A gót szent vértanúk

Amikor a Római Birodalomban Julián, Valentinián és Grácián császárok uralkodtak kb. 20 év alatt, a gótoknál Ungerich volt a király. Amikor a keresztények istentiszteletet végeztek a templomban, a király katonái felgyújtották a templomot, és a bentlevők mind odaégtek. Szent Gaata egy másik gót királynak a felesége, leányával Duklidával, összegyűjtötte a szentek maradványait, elvitte őket a Krím-félszigetre Kyzikébe egy épülő templom felszentelésére. Onnan visszatérve a gótok közé, a hitetlenek kövekkel agyonverték. Szent Duklida békésen húnyt el Kyzikében.


Szent Árpikás     vértanú, † 370.   


Új Szent Bazil atya

Bazil ifjú korában szerzetbe lépett, és a pusztai hegyekben lakott, magányosságban és hallgatagságban szolgálva Istennek. Bölcs Leó császár alatt (886-911.) az arra járó hivatalos emberek elfogták, mert kémnek nézték. Elfogták és különféle kínzások alá vetették. A kínzások alatt Isten azonban csodálatosan megőrizte igaz szolgáját. Isten erejével megmenekült a vadállatok marcangolásától, a vízbe fullasztástól. Utána Konstantinápolyba ment, ahol a polgárok, mint szent embert fogadták. Hamarosan kitűnt a jövendölés és a betegek gyógyításának adományaival. Szent élete miatt tisztelték a császárok és a hatalmasságok. Békében halt meg 100 éves korában a X. század közepén.


CADIX-I BOLDOG DIDÁK kapucinus (1743-1801)
Keresztneve József Ferenc volt. Elokelo vallásos szüloktol született. Már gyermekkorában imádságos, önmegtagadó lelkület, a templom szeretete (ministrálás) jellemezte. Az iskolában nagyon gyenge eredményeket ért el. Emiatt csak nagynehezen vették fel rendjükbe a kapucinusok. Sevillában volt novícius. Buzgó imádsággal elérte, hogy elvégezte a teológiát és pappá szentelték. Szent élettel, buzgó imádsággal, a szerzetesi szabályok szigorú megtartásával készült arra az apostoli feladatra, melyet engedelmességbol vállalt. Bejárta egész Spanyolországot - mezítláb, elnyutt ruhában, kezében kereszttel, hirdette Isten igéjét egyszerueknek és tanultaknak. Szívesen oktatta a gyermekeket a hit elemeire. Új Pálként emlegették. Mint gyóntató is eredményesen fáradozott, sok nagy bunös is megtért. Eretnekek is eljutottak az igazság megismerésére. Prédikációira sok virrasztással, imával, önostorozással készült. Amikor egyszer gvárdiánja mérsékletre intette, így felelt: „Atyám, az én sok bunöm és a nép bunei kényszerítenek minderre.” Két kedvenc témája volt: a Szuzanya-tisztelet és a Szentháromság tisztelete. A Szuzanyát mint a Békeszereto Szent Szüzet s mint a jó Pásztor édesanyját szokta emlegetni. A Szentháromságról oly magasztos ·igazságokat mondott, hogy elnevezték a Szentháromság apostolának. Forrón szerette Egyházát, sokat tanulmányozta a Szentírást, hogy eredménnyel küzdjön kora tévedései ellen. Elismerésekben is volt része: kinevezték az Egyház rendkívüli konzultorának, kanonoknak, egyetemek tiszteletbeli doktornak. Mindezek nem tették hiúvá. Élete végén súlyos betegségbe esett. Szenvedéseit nagy türelemmel viselte. Halála napját elore megmondta. 58 évesen halt meg szentség hírében. XIII. Leó pápa avatta boldoggá 1894-ben.
A nagyhíru szónok titka:
Didák atyát úgy tartották számon, mint abban az idoben Spanyolország legnagyabb egyházi szónokát. Ezen különösen azok csodálkoztak, akik meg az iskolából ismerték. Ezek között volt egy domonkos páter is, aki Didáknak iskolatársa volt. Részt vett egyszer Didák prédikációján. A rejtélyt egy kisgyermek fejtette meg számára. Beszéd közben a kisfiú hangosan kiáltotta anyjának: „Anya, anya! Látod, hogy az atya vállán egy galamb van? Így én is tudnék prédikálni, ha a galamb mindent elomondana.” A páter megértette, hogy a Szentlélek a tanítómestere Didáknak.

Imádság:
Istenünk, te megadtad Boldog Didáknak a szentek bölcsességét és néped üdvösségének munkálását. Közbenjárására add meg nekünk, hogy felismerjük azt, ami jó és igaz, és hirdessük minden embernek a mérhetetlen gazdagságot Krisztust, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké.


Szent Emánuel     vértanú, † ~300.   


Szent Iréneosz püspök

A Dioklécián és Maximilián császárok által támasztott üldözések idején élt a pannóniai Szirmiumban a fiatal Iréneosz püspök. A katonák elfogták és Probus helytartó elé vitték. A kihallgatáskor nem volt hajlandó a bálványoknak áldozni, ezért megkínozták. A kínzások alatt szülei és más szerettei sírva kérték, hogy engedelmeskedjék a császári parancsnak. Sok kínzás után lefejezték, és testét a Száva folyóba dobták.


Szent Irma


SZENT LIUDGER missziós püspök
*Zuylen, 742. +Billerbeck, 809. március 26.
Liudger életműve Nagy Károly idejére esik. A frízek és szászok térítésével mindaddig az angolszászok és frankok foglalkoztak. Nagy Károly a kard erejével külsőleg legyűrhette ugyan ezeket a törzseket, a szívüket azonban nem tudta meghódítani. Ezért olyan szentre volt szükség, aki mint hazai apostol meg tudta találni az utat a nép szívéhez. Ez volt Szent Liudger történeti küldetése.

A korai középkor lelki atyái közül csak kevesen állnak olyan elevenen előttünk, mint Liudger. Altfrid (+849), a szent egy közeli rokona és második utóda Münster püspökeként és a negyedik Werden apátjaként, a werdeni szerzetesek kérésére összeállította Liudger életrajzát. Hogy működésének történetén túl személyiségét is szemléletesen megragadhatjuk, azt Liudger egyetlen hátrahagyott írásának köszönhetjük: Emlékezések utrechti Gergelyre és Bonifácra. Ez nemcsak az általa atyaként tisztelt férfiaknak, hanem neki magának is múlhatatlan emlékművet állít. Bepillanthatunk általa Liudger lelkébe, gondolkodásába, jellemébe és eszményeibe.

A frízek és frankok, a germán istenhit és a keresztény üzenet közti viták egészen különleges módon Liudger családjának sorsává lettek, hiszen már második és harmadik nemzedéke élt ebben a szellemi-vallási küzdelemben. Liudger nagyapja, Wurssing a frízek királya, Radbod (+719) elől Dokkum vidékéről a frankok országába menekült, ott azután a családjával együtt megkeresztelkedett. Martell Károly visszaküldte Wurssingot az újból meghódított frízföldre, s az Utrecht melletti Zuylenben hűbérbirtokot kapott. Itt szavaival és példájával egyaránt közreműködött a keresztény hit meggyökereztetésében. Az egész család a misszió szolgálatában állott, és támogatta Szent Willibrord (lásd: 574. o.) tevékenységét. Így volt ez még apja, Thiadgrin idejében is, aki feleségével, Liafburggal, valamint Liudgerrel és testvéreivel, Szent Hildigrimmel, a későbbi püspökkel, Szent Heriburggal, a későbbi apátnővel, továbbá még legalább két, név szerint nem ismeretes nővérével együtt példás keresztény családi életet élt. Liudger már fiatal éveiben az utrechti Szent Márton-kolostor iskolájába került. Sokat hallott Willibrordról, tizenegy évesen pedig Bonifácot ,,látta saját szemével meggyengült, fehér hajú, öreg emberként'', amint csaknem negyven év múlva írta érezhető meghatódottsággal; nemsokára azután azt kellett hallania az ifjú Liudgernek, hogy ősi birtokuk közelében, Dokkumnál több társával együtt vértanúhalált szenvedett. Feltételezhetjük, hogy Liudger Utrechtben ott állt a mártírok ravatalánál. Utrechtben Bonifác tanítványának, Szent Gergely apátnak a vezetésével előkészült arra, hogy egykor majd e nagy atya nyomába léphessen. Liudger kétszer hallgatta a híres Boldog Alkuint (735 körül- -804) Yorkban, az angolszász misszió utánpótlásának régi bázisán. Itt lett diákonus; itt bontakozott ki különleges hajlama és ,,szeretete a tudomány iránt'' (Altfrid), ezt azután Utrechtben ápolta tovább. Nagyon tisztelt atyáinak a példája azonban a világba vitte. 776-ban Szent Alberich (+ 784) püspöktől, Gergely utrechti utódától átvette első megbízatását a Deventer vidékére szóló önálló missziós munkára, ahol 758-tól 772-ig Szent Lebuin angolszász pap tevékenykedett. Alberich második megbízása Liudgert a frízföld belsejébe vezette. Miután 777-ben Kölnben pappá szentelték, hét éven át a fríz keleti körzet első hazai misszionáriusaként a dokkumi Pál-templomban, családja régi hazájában és Szent Bonifác vértanúságának a helyén tartózkodott. Szent Willehad helyébe lépett, aki a hetvenes évek kezdete óta dolgozott itt, most pedig Bréma püspöke lett. Tudományos hajlamának és képzettségének megfelelően Liudger ebben az időben az év egy részét az utrechti iskola vezetője- és tanítójaként töltötte el.

A keleti körzetben végzett sikeres munkáját megszakította Widukind felkelése, amely átcsapott frízföldre is. Liudger ezt az időt (784-- 787) itáliai zarándoklatra használta fel. Ezúttal is nagy elődeinek: Willibrordnak, Bonifácnak és Gergelynek a példáját követte; mint azok, ő is tisztelettel adózott Szent Péter és utódai sírjánál; hozzájuk hasonlóan ő is egy kolostor alapítását tervezte. Hadrianus pápával (772- -795) megbeszélte a fríz és a szász misszió helyzetét, és ereklyéket kért tőle jövendő kolostora számára. Liudger ezután két évig Montecassinóban maradt, hogy a szerzetesi életet Szent Benedek regulájának bölcsőjénél, Theodemar apát (778--797) vezetésével ismerhesse meg. Szerzetesként élt itt, de fogadalmat nem tett. Egész életében bensőségesen kötődött a monasztikus eszményhez. A szerzetesi élet megfelelt lényének, de ismételten másra kényszerült.

Amikor 787-ben Nagy Károly is Montecassinóban időzött, a király, aki az időközben lecsendesített fríz-szász vidékek missziójának újjászervezésén fáradozott, találkozott Liudgerrel, akire már bizonyára Alkuin is felhívta a figyelmét. Liudger most átvette a király megbízásából az öt középfríz táj és a Bant-sziget missziójának vezetését. 791-ben Helgolandig hatolt előre.

A 792. év fontos eseményeket hozott. Egy új fríz felkelés egy évre megszakította Liudger tevékenységét ezen a missziós vidéken. Menekülnie kellett, de az énekes Bernlefet, akit egykor meggyógyított a vakságból, hátrahagyta világi segítőként, hogy a gyermekeknek szolgáltassa ki a szükségkeresztséget. Károly ezúttal felajánlotta Liudgernek a trieri püspöki széket, de ahelyett, hogy elfogadta volna a megtisztelő ajánlatot, hivatását továbbra is a misszióban látta. Károllyal kineveztette magát az elhunyt Bernrad apát utódává, aki kb. 785 óta vezette Nyugat-Szászország misszióját. Itt, Münsterlandban a politikai helyzet Widukind megkeresztelkedése óta olyan nyugodt volt, hogy már Bernrad is sikerrel tudott tevékenykedni. Liudger is haladéktalanul munkához látott. Életrajzírója, Altfrid ezt közli:

,,Mimigernefordban tekintélyes kolostort alapított Istennek a kanonoki regula szerint élő szolgái számára. Megszokott módján fáradozott teljes buzgósággal és nagy gondossággal, hogy a vad szász néphez eljuttassa az üdvösség üzenetét. Kiirtotta a bálványimádás tüskés vadonát, és buzgó lelkipásztori gondossággal vetette el mindenfelé Isten igéjét. Templomokat emelt és papokat hozatott, akiket aztán ő képezett ki, hogy méltó munkatársai legyenek Isten igéjének hirdetésében.'' Megszervezte egyházkerületét, s ennek központját a székesegyház, egy háromhajós bazilika képezte; ez adta azután a helység új nevét (Münster) a 11. század végén. Szent Pál, Dokkum védőszentje lett a templom és a püspökség patrónusa is. A dómiskolában derék papságot képezett ki. Amit Utrechtben, Yorkban és Montecassinóban befogadott, tanítva adta itt tovább. Prédikálva járta be egyházkerületét, és egész sor új plébániát létesített. Missziós és szervező munkájára a koronát püspökké szentelése tette fel, amitől sokáig húzódozott. Ennek dátuma, 805. március 30. egyben Münster püspökségének alapítási napja is.

Apostoli szegénységben és egyszerűségben akart szolgálni élete végéig vesztfáliai és fríz egyházkerületének. Amint élt, úgy is halt meg: 809. március 25-én virágvasárnap reggel Coesfeldben prédikált, majd Billerbeckbe zarándokolt. Itt még egyszer prédikált, majd kilenc óra felé ,,beteg testtel, de erősen az izzó szeretettől bemutatta utolsó szentmiseáldozatát. A következő éjszakán tanítványai körében itt adta vissza hűséges lelkét az Úrnak'' (Altfrid).


Szent Malkus atya

Malkus a szíriai Antiochiából származott. Először földműves volt. Mivel szüleinek egyetlen gyermeke volt, kényszeríteni akarták a házasságra. Ő azonban szerzetes szeretett volna lenni. Titokban ezért elhagyta szülei házát, és a chalkidoni pusztában élte életét. A szaracénok fogságába esve hűségesen szolgálta urát. Mivel ura szintén a házasságra kényszerítette egy keresztény leánnyal, Malkus beleegyezett, de mindketten szűzies életet éltek a házasságban. Egy idő után elhatározták, hogy megszöknek. Ura utolérte, ezért mindketten elrejtőztek egy barlangban, amelyben egy oroszlán lakott kicsinyével. Az oroszlán széttépte urát és a szolgát, akik el akarták őket fogni. Malkus visszatért kolostorába, ahol békésen töltötte napjait, amíg a negyedik században elhunyt. Felesége belépett egy női kolostorba.


Szent Maxima     vértanú, † 304.   


Szent Montanusz     pap és vértanú, † 304.   

2017. március 25., szombat

Szűz Mária örömhírvétele

A mai ünnep annak a világraszóló eseménynek állít örök emléket, hogy Isten elküldte Gábor főangylát Názáretbe, József jegyeséhez, Szűz Máriához, hogy adja tudtára a nagy örömhírt: Isten akarja emberré váló Fiának anyjává tenni. Ezt az örömhírt Szent Lukács evangéliuma közli a világ számára: 1,26-38. Hogy mit jelent Isten fiának emberré levése, a mai ünnep előverses sztrichirájában így énekeljük: „Vigadjanak az egek és örvendezzen a föld, mert az Atyával egy öröklétű, egy kezdet-nélküli és egy-trónusú Fiú, emberszerető irgalmának gazdagságát felöltvén, Atyja tetszése és akarata szerint kiüresítette önmagát, és egy szűznek a Szentlélektől megtisztított szíve alá szállott. Ó, mily nagy csoda! Az Isten az emberek között, a befogadhatatlan egy anyaméhben, az időkön felül álló az időben, és minő hallhatatlan, hogy a fogantatás is mag nélkül történt, az önfeláldozás kifejezhetetlen, és minő titokzatos!, mert Isten az, Aki magát kiüresíti, megtestesül, és az életbe jön át...” Páratlan szavakkal magyarázza a titkot Szent Szofróniosz pátriarka: „Megtestesül az, Aki nem testből való. A mi alakunkat ölti magára az, Aki isteni természete szerint nem rendelkezik külső vagy látszólagos alakkal. Ő a testetlen olyan testet ölt magára, mint a mienk, és valóban ember lesz, Ő, Akit mindörökre Istennek vallunk. Azért akart ember lenni, hogy hasonló által tisztítsa meg a hasonlót, hogy testvér által mentse meg a testvért, hogy azonos által világosítsa meg az azonost.


URUNK SZÜLETÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA (GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY)

Mária életének legnagyobb titkát ünnepli ezen a napon az Egyház: az asszonyok közt Áldott anya lett és az "Ige testté lett". A liturgiában ezt a csodát térdet hajtva említették évszázadokon keresztül. Mai liturgiánkban a szentmise Hitvallásában a "Megtestesült ..." szavakat meghajolva mondjuk. A mai ünnepen és Urunk születésének ünnepén (Karácsonykor) a jelenlegi előírások szerint is térdet hajtunk. Ezt a titkot hirdeti naponta háromszor templomaink harangja, hívva mindenkit az "Úr Angyalának" imádkozására.

A Názáretben lakó Máriával, József jegyesével a küldött, Gábor angyal közölte a nem remélt megtiszteltetést, Isten megváltó akaratát, Jézus csodálatos fogantatását (Lk 1, 26-38).

Az ünnepet Rómában már a 7. században bevezették, neve "Annuntiatio Domini" volt, vagyis az Úr hírüladása. Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb ünnep. Hosszú időn át Karácsony előtt ünnepelték a milánóiak és Spanyolországban.

Alapgondolat:
    Az Ige emberré lett miértünk, sőt Érted, mert végtelenül szeretett!


Szent Dúla     szűz, † ~300.       


Szent Irén     vértanú, † 304.   


BOLDOG LAMBERTENGHI JEREMIÁS III. r. (+1513)
Milánótól északra, Comoban született, fonemesi család sarjaként. Ártatlanságban és jámborságban töltött ifjúság után a Szabályozott Ferences III. Rendbe lépett, s ott komoly elorehaladást tett az erények gyakorlásában. A reguláris (szerzetben élo) III. rendi közösségek - férfi és noi ágon egyaránt - a 15. század eleje óta terjedtek el elsosorban Itáliában. Pappá szentelése után Isten igéjét hirdette Észak-Itáliában, s komoly eredményeket ért el a vallási élet megújítása terén.
Igaz, hogy ezen a területen kiváló ferences igehirdetok muködtek: a század elso felében Sienai Szent Bernardin, a másik felében Milánói B. Kristóf, Feltrei B. Bernardin, de a reneszánsz korban, amikor a vallásos élet papoknál, híveknél egyaránt sok kívánnivalót hagyott maga után, nagy szükség volt szentéletu papokra. A humanizmus pogány szelleme behatolt a papság és a fopapság életébe: sokan fényuzo módon éltek, papi kötelességeiket (zsolozsma, szentmise, igehirdetés) elhanyagolták, pogány szerzok muveit olvasták, de a szentírást nem ismerték, világias szórakozásoknak (vadászat) hódoltak, botrányosan éltek, nem tartották be a celibátust... Boldog Jeremiás az igehirdetésnek, a bunbánat cselekedeteinek szentelte életét, s szavai hatását csodatételek is növelték, melyeket életében és halála után is muvelt. 1513. márc. 25-én halt meg Forliban, s a város székesegyházában van eltemetve. Négy évszázadon át tisztelete nem szakadt meg, ezért a 18. század vége felé kérelmet nyújtottak be boldoggá avatása iránt. Neves ferences szerzo (Holzapfel) állítja, hogy a hivatalos boldoggá avatás 1908-ban megtörtént. Emiatt soroljuk a ferences boldogok közé.
„Az Úr szava: Fiakat neveltem és naggyá tettem oket, ok mégis hutlenné váltak. Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni.” (Iz 1, 2-3)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Jeremiást Isten igéje eredményes hirdetojévé tetted egy elkereszténytelenedett korban. Közbenjárására add, hogy Isten igéjét mindig készséges lélekkel hallgassuk, és tettekre váltsuk. Krisztus, a mi Urunk által.


A jobb lator


Szent Lúcia

2017. március 24., péntek

Szent Aldemár     hitvalló, † ~1050.   


Szent Artemon püspök


Artemon a piszidiai Szeleukiából származott. Istenfélő élete az apostolok korában játszódott le. Szent Pál apostol tanítványa lett, az apostol tette a város püspökévé. Jól kormányozva híveit, mindenkinek igyekezett mindene lenni. A hitet hirdetve és sok csodát téve késő öregségben fejezte be életét.


Szent Gábor     főangyal   


Szent Bourla Gabriella     szerzetes, † 1794.   


Szent Karina


SVÉD SZENT KATALIN apáca

*Svédország, 1331 körül. +Vadstena, 1381. március 24.
1484-ben megengedte VIII. Ince pápa, hogy Karin Ulfsdottert, akit ugyan nem avattak szentté, de 1381-ben bekövetkezett halála óta szentként tiszteltek, szent anyja mellett a Brigitta-rend második alapítónőjének tekintsék. Katalin sorsa és rendeltetése ugyanis az volt, hogy második helyen álljon egy nagyobb mellett. Svéd Szent Brigitta (lásd: A szentek élete, 365. o.) nyomdokain haladva, annak halála után neki kellett a rendalapítás művét befejeznie, és Sziénai Szent Katalinnal (lásd: A szentek élete,180. o.) együtt -- de teljességgel elkápráztatva attól a fénytől, amely a sziénai szentből áradt -- a pápákat Avignonból visszavezetnie Rómába.

Katalin 1331 körül született negyedikként a nyolc gyermekből, akiket Brigitta a férjének, Ulf Gudmarssonnak ajándékozott. Ulf nagy birtokok és jövedelmező ércbányák tulajdonosa, a svéd uralkodóház rokona, a király bizalmasa és tanácsadója volt. Amikor a gyermekek valamennyire felnőttek, elhagyta otthonát és vagyonát, s hátralévő napjait az alvastrai cisztercitáknál élte le.

Katalint szülei Risberg kolostorában neveltették; csak tizennégy évesen tért haza, és ekkor anélkül, hogy megkérdezték volna a szándékát, férjhez adták Kyreni Egárdhoz (+1351). Rövid házasságuk alatt Katalin férje hozzájárulásával továbbra is azt a szigorú vezeklő életet élte, amelyet Risbergben kezdett el. Ezekben az években halt meg az apja, s anyja hamarosan visszavonult egy Alvastra melletti remetelakba. Ott kapta nagy látomásaiban a megbízatást és a regulát rendalapítása számára, és azt a parancsot, hogy menjen Rómába. Ősi családi birtokát, Vadstenát átalakította kolostorrá, és elutazott az Örök Városba. Négy évvel később megparancsolta Katalinnak, hogy utazzék hozzá, s ezt a lánya kimondhatatlan örömmel fogadta. Nyilvánvaló lett Brigitta számára, hogy kezdődő nehéz munkájában Katalinnak kell mellé állnia segítőként. Az a Róma, amelyben a két nő hosszú elválás után átölelte egymást, számukra borzasztó város volt. A pápák negyven év óta Avignonban székeltek, és csúnya történeteket meséltek udvartartásuk léhaságáról, simóniájukról és nepotizmusukról. A Krisztus földi helytartója iránti keresztény tiszteletnek nyoma sem maradt. Itáliában és mindenekelőtt magában Rómában szétesett a rend, pogány, habzsoló mohóság és zabolátlanság ködlött fel a régi latin talajon. Az Orsinik, a Colonnák és más hatalmas római nemesi nemzetségek véres utcai csatározásaikkal a város nagy részét rommá tették. Kecskenyájak legelték azt a füvet, amely a Szent Péter bazilikában sarjadt ki. A városban oly nagy volt a bizonytalanság, hogy Brigitta alig merte elkísértetni magát a szentek sírjaihoz irányuló fáradhatatlan zarándoklataira rendkívül szép tizenkilenc éves lányával. A leány kétszer is csak nehezen tudott megmenekülni attól, hogy elragadják. Katalin egy levelében így panaszkodott minderről:

,,Nyomorúságos az életem, bezárva, mint valami állat, miközben mások templomba járnak és táplálhatják lelküket. Testvéreim Svédországban legalább békében szolgálhatnak Istennek.'' Haza szeretett volna térni, s ekkor érkezett meg a hír Egárd haláláról. Ezzel végképpen anyja sorsához és hivatásához láncolódott.

Jellemző mindkét szent asszonyra, hogy az egyházi élet rettenetes elhanyagoltsága sem vette el a kedvüket és hűségüket sem rendítette meg; ellenkezőleg: buzgóságuk fellángolt. Saját magukon kezdték a reformot: vezekeltek és imádkoztak. Naponta órákon át elmélkedtek Krisztus szenvedéséről, míg csak látható nem lett számukra a szenvedő Úr, és sebeiben meg gyalázatában fel nem ismerték a mindenkori Egyházat. Szolgálatkészen dolgoztak hát a kimerülésig, hogy az Úr misztikus testének roncsolt tagjait helyreállítsák. Zarándokházat rendeztek be, amelyben a hazájukból érkező számtalan zarándok jó szállást, és olyan gyóntatóatyát talált, aki megértette nyelvüket. Bejárták a nyomornegyedeket, összeszedték az öregeket, betegeket és elárvult gyermekeket, hogy gondoskodjanak róluk. Több mint húsz éven át élt Katalin anyja szeretetszolgálatának, miközben amaz járta a bíborosok és püspökök palotáit, hogy elérje rendi regulája megerősítését, és szenvedélyes leveleiben emésztő aggódással ostromolt pápákat és királyokat, hogy könyörüljenek az Egyházon.

1372-ben Brigitta elindult élete utolsó nagy zarándokútjára Jeruzsálembe, és magától értetődően azt kívánta, hogy a lánya kísérje el. Katalin haldoklóként hozta vissza az anyját. Halála előtti látomásában Brigitta átélte élete vágyának beteljesülését: beöltözését Vadstenában. Katalint rendelte lelki örökösévé, és a leány anyja relikviáival együtt 1373-ban V. Orbán bulláját is magával vitte hazájába, s ez engedélyezte a vadstenai jámbor nőknek a szerzetesruhát, a fogadalmat és az alapítónő regulája szerinti életet.

Csak rövid ideig élvezte Katalin Vadstena békéjét, és állt apátnőként a növekvő közösség élén. 1375-ben már ismét Rómában volt, hogy a svéd királyi ház megbízásából előkészítse anyja szentté avatását. Ott találkozott a pestisbetegek ágyánál Sziénai Szent Katalinnal, aki -- akkor még nem volt harmincéves sem -- bátorságával és izzó Krisztus- szeretetével magával ragadta az egész világot. A svéd Katalin ismét megtalálta azt a nagyobb társnőjét, akinek a kíséretében szolgálva feláldozta önmagát. Hogy a hallgatag svéd nőnek mekkora része volt abban a csodálatos diadalmenetben, amelyben Sziénai Szent Katalin visszavezette Rómába XI. Gergelyt, azt csak Isten tudja. Úgy tűnik azonban, hogy a pápa is megsejtette ezt. Gergely utóda, VI. Orbán, aki alatt 1378-ban elkezdődött a nyugati egyházszakadás, a két szent nőt együtt akarta Nápolyba küldeni, hogy Johanna királynőnek, aki a szakadár pápát, VII. Kelement támogatta, lelkére beszéljenek. A tervből azonban nem lett semmi, Katalin pedig visszautazott Vadstenába, mert a római zűrzavarok lehetetlenné tették Brigitta boldoggá avatásának további munkáját.

Ereje megtört. Gyomorbaja még az Eucharisztia vételét is lehetetlenné tette számára, de annyira kínozta a vágy, hogy betegágyához vitette a szent ostyát, hogy legalább láthassa.

1381. március 24-én halt meg Vadstenában.


Rimini Szent Klára     özvegy, † 1316.   


Szent Zakariás Atya


Zakariás atya Konstantinápolyban a charsii kapu közelében levő kolostorban élt. Bezárkózott szerzetes volt. Kitűnt azzal, ahogy az idegeneket fogadta. Életének és halálának ideje ismeretlen.

2017. március 23., csütörtök

Szent Filétosz és vértanútársai

A szent vértanuk mindnyájan Hadrián császár alatt szenvedtek hitükért (117-38.). Filétosz szenátor volt, felesége Lídia, gyermekeik Makedon és Theoprepiosz mindnyájan keresztények voltak. Hitükért a császár maga elé rendelte kihallgatásra, de nem tudott szavaiknak ellentmondani, ezért Illíriába küldte, és börtönbe zárták őket. A börtönőr Kronid látva a vértanúk állhatatosságát, szintén Krisztus híve lett. Ez történt Amfilokhosz hadvezérrel is. Miután a vértanukat forró olajba dobták, épek és sértetlenek maradtak. Kívánva minél előbb Istenhez jutni, Maguk kérték Istentől a halált. Imádkozva adták vissza lelküket Istennek. Szenvedéseik Rómában kezdődtek, és Illíriában fejeződtek be.


BOLDOG ISTVÁN ES RAJMUND vértanúk (1242. május 29.)
A 13. században nagy gondot okoztak az Egyháznak az eretnekségek, különösen a dél-franciaországi albiak. III. Ince 1209-ben keresztesháborút hirdetett ellenük, mely húsz évig tartott, sok pusztítással, kegyetlenséggel minkét fél részérol. A háború az albiak legyozésével ért véget, de ezzel az eretnekség nem szunt meg. IX. Gergely 1233-ban elrendelte a pápai inkvizíciót az eretnekek felkutatására, s ha szükséges, a világi hatóság segítségének kérésére. A makacs eretnekeket halálbüntetéssel sújtották. A pápa 1240-ben egy egyházi férfiakból álló inkvizíciós csapatot küldött az albiak fészkébe, Toulouse* környékére. Vezetojük az Avenione-i bencés prior volt, hozzá öt egyházi személy tartozott, valamint három domonkos és két ferences: Narbonai István és Carboneri Rajmund, kiváló, képzett papok. Avenione prefektusa, Alfaro-i Rajmund a város eretnek vezetoivel kitervelte, hogyan végeznek titokban az inkvizítorokkal. Azzal az ürüggyel, hogy kihallgatásokat folytassanak, meghívta oket a város tanácstermébe, ahol fegyveresek voltak elrejtozve. Mikor a tizenegy férfi oda bement, a fegyveresek elorohantak és kardokkal, torökkel egymás után legyilkolták oket. Maguk a gyilkosok is csodálkoztak, hogy az áldozatok nem kiabáltak, nem jajgattak, hanem Tedeumot énekelve végezték be életüket, hálát adva Istennek, hogy életüket áldozhatják az o ügyéért. Mindez 1242. máj. 29-én, Urunk mennybemenetele ünnepén történt. Az eretnekek titokban akarták tartani véres és alattomos tettüket, de ez nem sikerült. Rendkívüli jelek árulták el a vértanúságot, s errol a város lakói is tudomást szereztek. A hithu katolikusok mindjárt igazi vértanúkként kezdték oket tisztelni, különösen Avenione-ban és Toulouse-ban. Megszakíthatatlan tiszteletüket IX. Piusz 1968-ban hagyta jóvá.
Két körülmény bizonyítja a tizenegy egyházi férfi vértanúságát, az egyik: fel voltak rá készülve, hogy küldetésük életük feláldozásával fog járni; a másik: a támadás alatt tanúsított magatartásuk. A Tedeum éneklése.

Imádság:
Mindenható, örök Isten, te megadtad Boldog Istvánnak és Rajmundnak a kegyelmet, hogy Krisztusért vértanúhalált szenvedjenek. Isteni eroddel támogass minket, esendo embereket, hogy példájukra mi is vállaljuk a hitünk szerinti életet. Krisztus, a mi Urunk által.


Oriol Szent     József hitvalló, † 1606.   


Szent Liberátusz és hitvese vértanúk, † 484.       


Szent Nikón (Győző) vértanú


Szent Nikón az itáliai Nápolyban élt. Atyja pogányságban nevelte fiát, keresztény anyja azonban Krisztus ismeretére tanította. Nikón először bátor és különös szépségű katona volt. Egy alkalommal társaival hadba kellett vonulnia. A harcban halálveszélybe került, várta, hogy az ellenség megöli. Emlékezett anyja szavára, a kereszt jelével megjelölte magát, és érezte, hogy különös erőt nyer általa. Csodásan megmenekült, és épségben tért haza. Kívánt keresztény lenni, de az üldözések miatt nehéz volt találni keresztelő papot. Nikón hajóra szállt, és Konstantinápolyba jutott. Utána Thrákiában Teodóz Kyzikei püspök megkeresztelte, és vele együtt a pusztában szerzetesi életet élt. Teodóz halála előtt rábízta 190 tanítványát, őt pedig püspökké szentelte. Nikon a többi Szerzetessel Szicíliába költözött, Útközben még Krisztus hitére térített 9 másik embert. Mindnyájan Tauroménia közelében telepedtek le. Décius császár üldözése idején elfogták, és kínzások alá vetették őket. Először társainak vették fejét, Nikont pedig másféle kínzások után szintén lefejezték 250-ben.


Szent Ottó     hitvalló, † 1120.   


MONGROVEJÓI SZENT TURIBIUSZ

*Villaquejida (Spanyolország), 1538. november 18. +Peru, 1606. március 26.
Turibiusz, Peru apostola, abban a korban élt, amikor az új földrajzi fölfedezéseket követő sok erőszakos hódítás után a spanyol király kijelentette, hogy világbirodalmában sohasem nyugszik le a nap. Turibiusz papi küldetésének feladata az volt, hogy bizonyítsa: az Egyház céljai, amikor misszionál, mások, mint a világi hódítóké.

A trienti zsinat (1545--1563) rövid idő alatt újraszervezte az egész Egyházat és átfogó reformmozgalmat indított meg az európai egyházmegyékben. Ennek a megújulási folyamatnak fő mozgatója Borromei Szent Károly, a fáradhatatlanul munkálkodó milánói érsek volt. A néhány évtizeddel korábban fölfedezett, de már nagymértékben evangelizált Amerikát csak jóval később érték el ezek a megújulási törekvések.

Dél-Amerika politikai és egyházi központja a 16. században egyre inkább Lima városa lett. 1546-tól a limai érsek volt felelős minden hívőért Panama és a Rio de la Plata között. Neki volt alárendelve Cuzco, Cartagena, Quito, Popayan, Asunción, Caracas, Bogota, Santiago, Conceptión, Córdoba, Trujillo és Atequipa egyházmegyéje, e hatalmas terület északtól délig több mint 5000 kilométert tesz ki és 6 millió négyzetkilométert foglal magába.

Peru misszionálását a dominikánusok indították el, de nem sokkal később nagyszámú franciskánus jött az országba. 1555-ben követték őket a jezsuiták, akik új, erős lendületet adtak a missziós munkának. A világi papság elsősorban a székesegyházi káptalanokban és az indián falvak plébánosainak kerületeiben tömörült.

Azokat az indiánokat, akik nem tudtak kimenekülni a spanyol uralom alól, rövid időn belül úgynevezett ,,encomiendákba'' zárták össze: minden spanyol részére meghatározott számú indián volt köteles dolgozni. Elvileg szabadok voltak és némi bért is kaptak, gyakorlatilag azonban szinte rabszolgaságban éltek. A többi indián a keleti hegyekbe menekült. Hamarosan föl lehetett ismerni egy választóvonalat a spanyol veretű kereszténység és az indiánok között, akik szenvedélyesen ellenszegültek a megtérésnek, mivel látták, hogy a misszionáriusok a hódítók kíséretében érkeztek.

II. Fülöp spanyol király elégedetlen volt a perui helyzettel. Ezért megbízta a granadai inkvizíciós tanács elnökét, egy ifjú licenciátust, hogy legyen Lima érseke és javítson a dolgokon. Az ifjú, aki fiatal kora ellenére alkalmasnak tűnt a nagy feladatra, Mongrovejói Turibiusz volt.

Turibiusz Spanyolország egyik kis falujában született. Először Valladolidban, majd Salamancában és Oviedóban tanult, 1573-ban jogi licenciátust szerzett. Mindössze két évi hivatásbeli tapasztalattal nevezték ki a granadai inkvizíciós tanács elnökévé, mely intézményt a keresztény hit tisztaságának védelmezéséért alapították. Mint világi ember, nagy komolysággal és körültekintéssel látta el hivatalát. Dicsérték jámborságát, aszkézisét, igazságérzetét és a szegények iránti szeretetét.

Mivel Turibiusz világi férfi volt és alig ismerte az amerikai egyház problémáit, elhárította II. Fülöp ajánlatát. A király azonban nem engedett és 1579. március 21-én átadta neki a kinevező okiratot. Így hát Turibiusz Sevillába utazott, mert az volt az amerikai ügyekben illetékes hely, és ott nagy igyekezettel tanulmányozta az Atlanti- óceánon túli óriási terület problémáit. Nem sokkal később megkapta a teljes hatalmat nehéz limai hivatalához. Miután Sevillában püspökké szentelték, 1580-ban egy Peruba induló hajóra szállt.

Turibiusz azon volt, hogy az amerikai egyházat alapjaitól kezdve megújítsa. Az új érsek mindig ökumenikus módon gondolkodott és cselekedett, böjtölt, és nem riadt vissza semmilyen áldozattól sem, körültekintően és kitartóan végezte feladatát. 1594-ben azt írta Spanyolországba, hogy 15.000 kilométert járt be, és közben több mint 60.000 hívőt bérmált meg. E szent legszembetűnőbb vonása a segítségre szoruló és jogfosztott indiánok iránti szeretete és a perui egyházért való aggódása volt. Ez arra kényszerítette, hogy eljárjon a szerzetesekkel szemben, akik féltékenyen vigyáztak előjogaikra, de a fegyelmezetlen világi papságot is kordába kellett szorítania. A spanyol telepeseknek, akik megengedettnek tartották a rablást, az erőszakoskodást, a jogtalanságot, a házasságtörést és az elnyomás minden elképzelhető formáját, világos szavakkal föltárta cselekedeteik gyalázatosságát.

A püspök 42 éves volt, amikor egyházmegyéjét átvette. Rögtön kezdetben föl kellett ismernie gyönge kezű elődje mulasztásait. A károk helyrehozásáért hosszú és fárasztó vizitációs utakra vállalkozott, hogy a helyszínen tanulmányozza és rendezze a viszonyokat. Püspöksége 25 éve

alatt négyszer utazta végig az országot. Minden útja több évig tartott, az utolsóról pedig már nem tért vissza: meghalt egy kicsiny, szegényes templomban az indiánok között, akiket mindig szeretett. Tanulságos a Libro de la visitas (Vizitációk könyve) c. írása, az utazásai alatt vezetett naplója. Statisztikái alapján messzire tekintő tervezőt ismerhetünk meg, és még a legkurtább följegyzései is a gyermekeit megértő atya izzó szeretetéről tanúskodnak.

1582 és 1604 között Turibiusz összesen 12 egyházmegyei zsinatot hívott össze. Ezek a gyűlések egyrészt alkalmat adtak neki egyházmegyéje reformálására, másrészt a papok kicserélhették egymás között munkájuk tapasztalatait, és Turibiusz össze tudta hangolni a kezdeményezéseket. Ezekre a gyűlésekre nem mindig Limában jöttek össze, hanem időnként kisebb plébániákon is, ahol az érsek éppen tartózkodott. Mégis mindenekelőtt azok a nagy püspökgyűlések határozták meg Latin-Amerika egyházának arculatát, amelyen Panama és a Rio de la Plata összes püspökei megjelentek. A 3. limai püspöki konferencia (1582. augusztus 15.--1583. október 18.), az ,,amerikai Tridentinum'' Turibiusz életművén a korona.

Heves vita támadt, amikor Turibiusz misszionálási kötelességeire figyelmeztette a szerzetes papokat, akik engedély nélkül megültek a biztos plébániákon. V. Pius pápa rendeletére hivatkoztak, melyet azonban Turibiusz kérésére már 1586-ban visszavont a kúria. Ilyen módon az érsek rákényszerítette a szerzeteseket, hogy újra ellássák missziós megbízatásukat. A jezsuiták jártak elöl a jó példával, és Turibiusz erős támaszai lettek.

A világi papság reformját a limai papi szeminárium alapítása vezette be. Így Latin-Amerikában főként Turibiusz kezdeményezésére felnőtt egy új papság. Tagjai világosan különböztek a spanyol kereskedőktől és katonáktól, akikkel korábban, sajnos, könnyen össze lehetett téveszteni őket.

Turibiusz legfőbb gondját az indiánok jelentették. Gyorsan megtanulta az inkák nyelvét, a quechuát, és megkövetelte, hogy minden pap, aki indiánokkal foglalkozik, tudja ezt a nyelvet. Amikor Turibiusz Limába érkezett, a ,,doktrinákban'', a missziós egyházközségekben minden körülmények között spanyolul akartak beszélni, úgy, amint azt az ,,Indiai Tanács'' előírta. De már a 2. limai püspökgyűlésen alkalmatlannak ítélték azokat a lelkipásztorokat, akik az indiánokat nyelvük ismerete nélkül akarták tanítani. Az 1551- ben alapított Limai Egyetemen Turibiusz quechua nyelvi tanszéket állított föl és oklevelet adott azoknak a papoknak, akik ezt a szakot eredményesen elvégezték.

A 3. limai püspökgyűlésen kidolgozott katekizmust három nyelven adták ki: quechua, almara és spanyol nyelven.

1583-ban az érseki egyházmegyében csak 150 plébánia volt, számuk 1598-ig a hatékony lelkipásztorkodás következtében 240-re emelkedett. Hogyha az egyház később is a Mongrovejói Turibiusz által kijelölt úton haladt volna tovább, Latin-Amerikában az evangélium egyre mélyebben ivódhatott volna az emberek szívébe. Sajnos, ehelyett szinte kizárólag a már megkereszteltek ápolásába vonultak vissza vagy megelégedtek a fölületes misszionálással.

Turibiusz negyedik vizitációs útján halt meg, 1606 márciusában. Földi maradványait a következő évben Limába szállították. 1679-ben IX. Ince boldoggá avatta, XIII. Benedek pedig 1726-ban oltárra emelte. XIV. Benedek Borromei Károlyhoz hasonlította és a lelkipásztorkodás megújítójának, sőt mi több, a szeretet fáradhatatlan követének nevezte.

Ünnepét 1969-ben vették föl a Római Kalendáriumba.


--------------------------------------------------------------------------------

Néhány epizód tegye világosabbá annak a képét, aki a ,,szeretet követe'' volt az indiánoknál.

A spanyol szokásnak megfelelően az érsek az indiánokkal hordszéken vitethette volna magát kiterjedt vizitációs útjain, de ő gyalog ment, hogy ,,senkinek ne legyen terhére és az indiánoknak se okozzon szükségtelen munkát. Öszvéren ült, de ha a terep ezt nem engedte meg, akkor leszállt állatáról, fogta a botot, és bosszankodás nélkül gyalog ment tovább. Hogy a hegyekben jobban haladjon, különleges cipőt viselt.''

A limai alkirály és más spanyol előkelők rossz néven vették, hogy az érsek gyakran hosszú időre távol van. A kifogások Madridba, az Indiai Tanács fülébe is eljutottak. A Tanács megtiltotta az érseknek, hogy Limát elhagyja. Turibiusz azonban nem tartotta meg ezt a tilalmat, és a királynak röviden és velősen csak azt válaszolta, hogy őt Trient és a limai püspöki konferencia rendelkezései jobban kötelezik, mint a királyi törvények.

A szent haláláról a következőket jelentették: Turibiusz negyedik vizitációs útjának vége felé éppen a Pascasmayo völgyébe érkezett, amikor hirtelen rosszullét fogta el, és kénytelen volt megállapodni Santiago de Mirafloresban egy indián katekéta házában. Utolsó kívánsága az volt, hogy az indián egyházközség kicsiny kápolnájában áldoztassák meg. Arra kérte Jeronimo atyát, az ágostonosok helybéli kolostorának priorját, hogy hárfázzon neki. Mialatt Jeronimo a ,,Hitemet megőriztem'' és ,,Kezedbe ajánlom lelkemet'' zsoltárokat énekelte, Turibiusz utoljára föltekintett a keresztre. Nagycsütörtök volt, amikor Lima nagy érseke és Peru apostola meghalt.

Azt a kevés holmit, amit személyes használatra magánál hordott, kísérőinek ajándékozta. Amije még ezen kívül volt, azt szétosztották a szegényeknek, akiket oly nagyon szeretett.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Turibiusz püspök apostoli munkája és igazságszeretete által megszilárdítottad Egyházadat, kérünk, add, hogy szent néped folytonosan gyarapodjék a hitben és az életszentségben!

2017. március 22., szerda

Szent Bazil felszentelt vértanú

Szent Bazil a Galáciában levő Ankirai egyház papja volt. Nagy buzgósággal tanította híveit a keresztény igazságokra, és igyekezett eltéríteni őket minden gonosz úttól. Abban az időben, amikor trónra lépett a hitehagyott Julián császár, és vissza kívánta állítani a bálványok tiszteletét, Bazilt is elfogták, és Szaturnin parancsnok elé vitték. Mivel nem akart áldozatot bemutatni a bálványoknak, börtönbe vetették, fára függesztették és testét szaggatták. Egy idő múlva Julián császár is Ankyrába érkezett, Bazil előtte is bátran hirdette a keresztény hitet és a bálványok oktalanságát. Ezért szörnyű kínzást találtak ki számára. Naponta hét szíjat kellett kimetszeni a bőréből. Amikor már egész testét szétszedték, megtüzesített villával átszúrták. A kínok között földre esett, és mintegy édes álomba merülve adta vissza lelkét Istennek 363. január 28-án.


Szent Beáta


SZENT BENVENÚTUSZ püspök (kb. 1220-1282)
Ancona-ban* született a nemes Scotivoli* családból. Apja kérésére Bolognában egyházi és polgári jogot tanult, majd visszatérve Anconába pappá szentelték. Egy ideig püspöke archidiákónusa (esperese) lett, majd a pápa a még fiatal papra rábízta az osimoi* egyházmegye vezetését. Rangja megfelelt a mai püspöki általános vikárius rangjának. Osimo püspöksége IX. Gergely pápa utolsó éveiben (1240 körül) átpártolt II. Frigyeshez, ghibellin lett. Emiatt a pápa megvonta tole a püspöki hivatalt s azt átruházta a szomszédos Recanati*- ra. Benvenútusz igen okosan, megnyero modorban, de ugyanakkor határozottsággal látta el kényes feladatát, úgyhogy néhány év múlva sikerült a pápa iránti huségre vezetni egyházmegyéjét. IV. Orbán ezek után visszaadta Osimonak a püspöki rangot, s kinevezte püspöknek Benvenútuszt. „Benvenútusz - írja a pápa – kiváló: feddhetetlen élete, tudománya, a lelkiekben való buzgósága s az ügyek intézésben való ügyessége miatt. O szívünk szerinti férfiú. Ot nevezzük ki Osimo egyháza pásztorának és püspökének, abban a meggyozodésben, hogy tapintatával, Isten kegyelmével és a Szentszék támogatásával elo fogja mozdítani ennek az egyházmegyének lelki és földi jólétét, s a városnak visszaadja elobbi fényét, megerosíti az Anyaszentegyház iránti huségben.” Benvenútusz meg is felelt a várakozásnak. Püspökké szentelése elott azonban egy meglepetést kelto lépést tett: belépett a Ferenc-rendbe. Ezzel jelezni akarta, hogy Szent Ferenc szellemében akarja ellátni püspöki feladatát. (Ugyanezt a lépést tette meg félszázaddal késobb Szent Lajos püspök.) Az akkori eloírások megengedték, hogy ne kolostorban töltse a novíciát évét, így püspökként egy év múlva fogadalmat tett. Figyelmes, segítokész volt hívei iránt. Ferences ruhában, mezítláb, a szegénységet nagy buzgalommal gyakorolva járta egyházmegyéjét, végezte a pasztorális látogatásokat, hirdette Isten igéjét, szorgalmazta az egyházi fegyelmet. Az apostol intelméhez híven „kezét elhamarkodva nem tette föl senkire” (1 Tim 5, 22), vagyis csak arra alkalmasakat szentelt fel pappá. Ezek között volt Tolentinoi Szent Miklós is. Isten csodákkal is megerosítette tanítását. 13 évi püspöki muködés után, amikor érezte, hogy élete végéhez ért, Szent Ferenchez hasonlóan kívánt meghalni: a székesegyházba vitette magát, ruháit is levetve a földre feküdt, így halt meg papsága és a hívek körében 1282. márc. 22-én. Testét az osimoi székesegyházba temették, sírját Isten csodákkal dicsoítette meg. IV. Márton már három évre rá szentté avatta (az ilyen gyors szentté avatás a XIII. században nem volt ritkaság).

Imádság:
Istenünk, te Szent Benvenútusz püspököt a szent lelkipásztorok sorába emelted. Add, hogy közbenjárására állhatatosak maradjunk a hitben, egykor pedig részesedjünk dicsoségében. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Droszida vértanúnő

Traján császár uralkodása idején (98-117.) a hitükért kivégzett vértanuk testét a pogányok egy időre temetetlenül hagyták. A keresztények azonban, főleg éjszaka, tisztelettel összeszedték és eltemették őket. Néhány tiszta szűz is ezzel foglalkozott. Erről tudomást szerzett a császár lánya Droszida, és ő is közéjük állt. Vőlegénye ezt kifigyeltette, és mindnyájukat elfogták. A császár mindenki számára, aki nem imádja a bálványokat, a tüzes kemencébe dobatást hirdette ki. Droszida is így nyerte el a vértanúságot a szíriai Antiochiában.


Genovai Szent Katalin     özvegy és szerzetes, † 1510.   


SVÉD SZENT KATALIN szerzetesnő, III. r. (1331-1381)
Apja Ulf Gudmarsson elokelo úr, anyja Szent Brigitta volt. Nyolcan voltak testvérek. Fiatal korában kolostorban nevelkedett. Szülei - az o elozetes megkérdezése nélkül - 14 éves korában férjhez adták Kyren Egárdhoz, akivel azonban közös megegyezéssel József-házasságban élt négy évig. 1350-ben - férje beleegyezésével Rómába ment anyjához, s amikor férje pár hónapon belül meghalt, anyja mellett maradt. Annak leghuségesebb kíséroje, legbuzgóbb tanítványa, késobb muvének folytatója lett. Részt vett anyja szeretetszolgálataiban is. (Szegények, betegek gyámolítása, utasok, zarándokok fogadása, gyermekek oktatása.) Mint anyja, úgy o is Szent Ferenc III. rendjének tagja volt. Szent Ferenc példájára nem térítette el oket az egyházhoz való huségtol a Rómában tapasztalt sok visszaélés és botrány. A szenvedo Úr Jézusra gondolás segítette oket, hogy az Egyházban felismerjék a szenvedo, megalázott Krisztust. Katalin elkísérte anyját a Szentföldre is, majd annak halála után, 1373- ban anyja földi maradványaival visszatért Svédországba, ahol anyja akarata szerint a pápa jóváhagyott Regulája szerint megkezdte Vadstenában a közös életet (Brigitta-rend). Az egyre gyarapodó novérek ot választották apátnojüknek. 1375-ben ismét Rómába ment, hogy szorgalmazza anyja szentté avatását. Sok csoda történt ugyanis annak sírjánál. Rómában nagy hatással volt rá a Sziénai Szent Katalinnal való találkozás. Mindkettojük (és anyja) fáradozása eredménye volt, hogy a pápa 1377-ben végleg visszaköltözött Rómába. Svédországba visszatérése után hamarasan megbetegedett. Gyomorbaja miatt áldozni nem tudott, de betegágyához hozatta a szentostyát, hogy legalább lássa. 1381-ben halt meg Vadstenában márc. 24- én. 1474-ben avatták szentté.
Szent Ferenc tanítása a papokról:
„Az Úr oly mély hitet öntött belém - egyházi rendjükre való tekintettel papjai iránt, akik a római Szentegyház szerint élnek, hogy még ha üldöznének is, hozzájuk menekülnék… És úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni oket, mint uraimat. És nem akarom észrevenni rajtuk a bunt, mivel Isten fiát szemlélem bennük.”

Imádság:
Urunk, Istenünk, te Szent Katalin szüzet arra választottad ki, hogy hazájában a Szent Brigitta rend meghonosítója legyen. Add meg nekünk, hogy itt a földön erényes életét kövessük, s így az örök boldogságban egykor társai lehessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Kázmér
       

Szent Lea     özvegy, † 348.       


Ankirai Szent Vazul     vértanú, † 362.