2016. december 30., péntek

Szent Anizia vértanúnő

Anizia Szalonikiben született gazdag, családban. Szülei istenfélelemben nevelték erényes életre. Éles elméje hamar felfogta a könyvekben található bölcsességet. Szép leánnyá serdült fel, arca belső fényességtől ragyogott. Szülei korán elhunytak, Anizia a tőlük örökölt vagyonból a szegényeket segítette és a betegeket, segítségére volt a börtönökben szenvedő keresztényeknek is. Amikor már mindenét szétosztotta, saját kezével ‚dolgozva kereste meg mindazt, ami élete fenntartásához szükséges volt. Életét teljesen Istennek szentelte, sokat imádkozott, és valóban angyali életet élt.

Abban az időben Makszimián császár üldözést rendelt el a keresztények ellen. Akiről kiderült, hogy keresztény, minden ítélet nélkül bárki megölhette, minden következmény nélkül. Aniziát, egy alkalommal, amikor a templomba ment, egy pogány katona megragadta, és arra kényszeríttette, hogy mutasson be áldozatot a Napnak, mivel azt ünneplik. Mivel Anizia ellenszegült, a katona kardjával azon helyen összevagdalta. Így lett hitének vértanúja a III. század végén. Sírja fölé imaházat építettek.


Szent Fileter vértanú

Szentünk a nikomédiai prefektus fia volt. Keresztény módon élt, különös testi szépséggel rendelkezett. Dioklécián császár ezért magához hivatta és hittagadásra próbálta rávenni. Fileter ennek ellentmondott, azért tüzes kemencébe került. Mivel sértetlenül került ki belőle, Dioklécián szabadon engedte. Később, Makszimián császár alatt újra kínokat kellett elszenvednie hitéért. Őt azonban mindezek között Krisztus Isten erősítette. A császár ezért kardhalálra ítélte. Két hóhér keze is elszáradt az ítélet végrehajtásánál. Mindketten hivőkké lettek és ezért mindkettőjüket lefejezték. Filetert börtönbe zárták, és utána a Márvány tenger partján levő Prokonniszba vitték. Az úton sok csodát tett, ezekkel 6 katonát, és vezérüket kereszténnyé tette. Békében halt meg a kisázsiai Küzike közelében 311-ben.


BOLDOG COLONNA* MARGIT klarissza (1210-1280)
A Colonna foúri családból származott, mely családból a 13. században s késobb is több bíboros támadt. A család birtokai a Róma környéki Latium (ma:Lazio) tartományban voltak. Margit már serdülo korában elvesztette szüleit s ekkor kisebb testvérei, János és Jakab nevelése is rá hárult. Ennek a feladatának igyekezett Isten segítségével megfelelni. Akkoriban már voltak ferencesek a környéken, így Szent Ferenc és Szent Klára élete ismeretes volt elotte. Az o hatásukra a szüzességet s az Istennek szentelt életet választotta, miközben rokonai nagy nyomást gyakoroltak rá, hogy menjen férjhez. Amikor testvérei nagykorúak lettek, néhány szolgálóval elvonult a Prenestrino hegyre, felvette a klarisszák ruháját és a klarisszák szabályai szerint élt, habár nem lépett be a rendbe. Buzgó imaélettel, a lemondás és felebaráti szeretet gyakorlásával igyekezett Krisztushoz közel lenni. Egy hagyomány szerint egy alkalommal Jézus megjelent neki, liliomkoszorút (a szüzesség jelképét) tett a fejére, gyurut (az eljegyzés jelét) húzott ujjára. Közben a már bíborossá lett Jakab testvérével elzarándokolt Rómába az apostolok sírjához. Örökségét részben vallásos intézmények, részben a szegények támogatására fordította. Buzgósága több leányt is követésére vonzott, így a Prenestrino hegyen szerzetes közösség létesült. Margit részben betegeskedése miatt még jó ideig nem lépett a klarissza rendbe, de késobb ez megtörtént olyan formában, hogy az egyházi elöljárók (bizonyára bíboros öccse közbenjárására) a Prenestrinoi házat klarissza rendháznak ismerték el. (Egyébként a családnak több vára is volt, valószínu, hogy Margit és a klarissza közösség is a prenestrinoi várban lakott, ahol védelmet s ellátást találtak.) Betegségeit türelemmel viselte. 7 évig oldalán gennyes sebet viselt, mint isteni Jegyese szeretetének jelét, hogy hozzá a szenvedésben is hasonlóvá váljon. Utolsó órájában így imádkozott: „Köszönöm Istenem, hogy testemet gyengévé és beteggé tetted, hogy lelkemet annál inkább visszaadhassam Neked.” 1280-ban vagy 1284-ben halt meg. Sírjánál csodák történtek. Késobb IV. Honóriusz pápa (1285-87) holttestét a római Szent Szilveszter templomba vitette át, amely melletti rendházba a klarissza közösség Prenestrinoból átköltözött. Margit tiszteletét IX. Piusz pápa hagyta jóvá.
„Öleld át a szegény Krisztust! Lásd, o megvetetté lett érted, kövesd tehát példáját, és légy te is megvetetté érette ezen a világon. Ne szunj meg magad elé idézni, szemlélni és ho vággyal követni Jegyesedet, aki üdvösségedért megvetetté, megkínzottá lett... Ha együtt szenvedsz vele, együtt is fogsz uralkodni, ha együtt bánkódsz vele, együtt is fogsz örvendezni, ha a kereszten osztozol vele kínjaiban, a szentek fényességében fogod birtokolni az örök hajlékokat, s neved dicsoséges lesz.”
Szent Klára 2. levelébol Prágai Szent Ágneshez.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Margitot arra segítetted, hogy a gazdagságról lemondva
a szegény és szenvedo Krisztus követoje legyen. Add, hogy életének példáján
épüljünk, s Jézus szenvedését hordozva testünkben, dicsoségének is részesei
lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.



Valfré Boldog Sebestyén     hitvalló       


Cezareai Szent Teodóra anya

Teodóra nemesi családból származott. Szülei sokáig gyermektelenek voltak. Amikor a gyermek felnőtt, anyja a cezareai szent Anna kolostorba vitte. Istennek szentelte és a kolostor nevelésére bízta. A gyermek testben, szellemben szépen növekedett. Erényes élete eljutott Izauri Leó császárhoz is. A császár azt határozta el, hogy Teodórát az egyik udvari emberéhez adja feleségül. Kiszakította a kolostorból és Konstantinápolyba vitte. Ott már minden készen volt az esküvőre. Míg tartott az ünnepség, a fővárost megtámadták a szkíták. A vőlegény azonnal a csatába sietett, és ott elesett. Teodóra visszatért kolostorába, vezeklésben, önmegtagadásokban élte további életét haláláig, ami 755 előtt következett be.


Konstantinápolyi Szent Teodóra anya

Szentünk születésére nézve görög volt, és nagy gazdagsággal rendelkezett. Házasságban élt, de férje halála után szerzetessé lett és a szegények és betegek szolgálatára szentelte magát. Így szolgált Új szent Bazil atyának is. Hosszú élet után békében halt meg 940. december 30-án.


Szent Zotik atya

Rómában született nemes családban. Fiatal korától megtanulta a világi és lelki bölcsességet. Ezért Nagy Konstantin császár maga mellett tartotta. Amikor a császár Rómából Konstantinápolyba költözött, Zotik is vele ment, és a császár mellett magiszter, főhivatalnok lett. Az új fővárosban az áldozópapságot is elnyerte. A fővárosban házát megnyitotta a szegények, árvák, vándorok, betegek számára. Mint igazi atyjuk törődött velük és gondoskodott róluk. Kórházat is épített a leprások számára, és saját kezűleg gyógyította őket.

Nagy Konstantin halála után fia, az ariánus tévtanítást valló Konstancius uralkodása alatt (337-61) hitéért megkínozták. Vad lovakhoz kötözték, és utcákon, mezőkön keresztül vonszolták. E kínzások között, csontjai összetörtek és így nyerte el a vértanúság koszorúját a IV. század közepén. Halálának helyén forrás fakadt, ami gyógyító erővel rendelkezett.